2023. 11. 24. 08:50

Balesetmentesen!

Balesetmentességi jutalmazási rendszer kidolgozását kezdeményezte a napokban Pafféri Zoltán vezérigazgatónak írt levelében a Vasutasok Szakszervezete.

Az elmúlt időszakban több baleset is történt a MÁV Zrt. területén, amely nemcsak közfeltűnést keltett, de talán elkerülhető lett volna – írta Meleg János a cég vezérigazgatójának. A Vasutasok Szakszervezete elnöke Pafféri Zoltánt emlékeztette – egyebek mellett – a legutóbbi sápi sajnálatos balesetre vagy több, esetenként tragikus kimenetelű áramütéses esetre is, amelyek közül néhányat talán el lehetett volna kerülni. Meleg János leszögezte: az ilyen szomorú események megelőzése minden közösségi közlekedésben érintett szereplő – utas, munkavállaló és a munkáltató – számára egyaránt fontos. A VSZ úgy ítéli meg, hogy ennek a kívánatos helyzetnek a megteremtésében fontos szerepe lenne a munkavállalói motiváció erősítésének.

Ennek érdekében a Vasutasok Szakszervezete javasolta egy balesetmentességi jutalmazási rendszer bevezetését.

A VSZ első körben a vasúti forgalommal összefüggő munkakörökben dolgozók számára javasolná az új rendszer bevezetését.  A szakszervezet szerint fontos lenne balesetmentességi jutalommal ösztönözni  az előmunkásokat, a munkavezetőket, a felügyeleti és főpályamestereket, a kitérőlakatosokat, a szakaszmérnököket, a vonalkezelőket, a vonalgondozókat, a betanított vonalgondozókat, a kábel- és hálózatszerelőket, a mestereket, a beosztott mestereket, a biztosítóberendezési lakatosokat, a biztosítóberendezési műszerészeket, a biztosítóberendezési vonalellenőröket, illetve a forgalmi technológiával, forgalomirányítással összefüggő munkakörökben dolgozókat.  A szempontok és a működtetés kidolgozásához az elnök felajánlotta a VSZ segítségét, közreműködését.

A Vasutasok Szakszervezete reméli, hogy a kezdeményezés értő fülekre talál és minél hamarabb megkezdődik a balesetmentességi ösztönző rendszer kidolgozása.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.