2010. július 13. kedd, 08:45
Miskolcon az MVSC pályán több ezer vasutas és hozzátartozója ünnepelte július 10-én szombaton a 60.VASUTASNAPOT. A résztvevőket a rendezvény fővédnöke dr. Márkus Imre a MÁV Trakció Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Kiemelte a vasutas társadalom áldozatvállalását és utalt arra, hogy az elmúlt évek nehéz időszakában is jól teljesítettek a végrehajtási pontokon dolgozók. Ezen kollégák közül többen kitüntetéseket vehettek át a központi ünnepségen.
Köszöntötte a megjelenteket és gratulált az elismerésekhez Horváth József a szlovák vasutak regionális vezetője Kassáról. Ezt követően a Vasutasok Szakszervezete Miskolc Területi Képviselet vezetője Bernáth Katalin és helyettese Bodnár József Elismerő Oklevelet adott át tizenegy VSZ tisztségviselőnek, akik az elmúlt időszakban segítették az érdekvédelmi munkát, hozzájárultak a közösség kovácsoláshoz.
A megnyitó után számos kulturális és sport program színesítette a rendezvényt. Viharos tapssal köszönte meg a közönség Leblanc Győző és Tóth Éva operett dalait, Tabáni Istvánt, a CRYSTAL és a SEXIT együttes műsorát.
A gyerekeknek egésznap térítésmentesen ugrálhattak az ugráló várban, ajándékot kaptak a lufi-hajtogató bohóctól és arcfestésen is részt vehettek. Ismételten nagy sikere volt a főzőversenynek is.
Most először került meghirdetésre a Vasutasok Szakszervezete részéről a „Vasutas ízek IV.” szakácskönyvből a süti verseny. Több „alkotásból” kellett szavazással kiválasztani a legjobbakat. Első helyezett lett Bruncz Mónika Krisztina sütije, második Drótosné Dósa Krisztina kókusz szelete, harmadik Bortnyákné Fűrjész Ildikó dinnye sütije.
Egésznap nagy volt a sürgés-forgás a VSZ sátorban, itt mindenki jól érezte magát. Optimisták vagyunk, ezért bízunk abban, hogy lesz 61. vasutasnap is ahol ismét sütheti, főzheti mindenki a maga pecsenyéjét.
Bodnár József
Vasutasok Szakszervezete
Miskolc TK. vez.h.