2026. 08. 13. 10:16

A problémákat azok ismerik a legjobban, akik nap mint nap szembesülnek velük

Ruha- és védőeszközhiány, kevés gépjármű, létszámgondok, nehézkes hibaelhárítás, hiányzó informatikai eszközök – számos olyan problémát soroltak fel a GYSEV Infrastruktúra munkavállalói, amelyek nap mint nap megnehezítik a munkájukat.

A Vasutasok Szakszervezete július 23-án Celldömölkön szervezett fórumot az infrastruktúra szakág dolgozóinak. A cél egyszerű volt: a munkavállalók közvetlenül tehessék fel kérdéseiket, és első kézből kaphassanak válaszokat azokra a problémákra, amelyekkel szolgálat közben találkoznak.

A fórum meghívott vendége volt Ikker Tibor pályavasúti igazgató és Huszár Bálint infrastruktúra vezető. A több mint háromórás egyeztetésen világosan kirajzolódott: van miről beszélni.

Kevesebb készenlét, kevesebb kereset

A dolgozók egyik fontos felvetése az volt, hogy a MÁV-hoz viszonyított készenlét csökkenése miatt a keresetük is csökkent. Ez különösen érzékenyen érinti a felsővezetékes területen dolgozókat.

Nemcsak a jövedelem jelent problémát. A munkavállalók szerint kevés emberrel kell nagy területet lefedni, több szakasz munkáját kell összehangolni, ami lassítja a kiérkezést és a hibaelhárítást.

Ehhez társul az eszközhiány. Kevés a motor és a motorvezető, a hét FJ-ből mindössze egy működik. Nem minden szakaszon áll rendelkezésre elegendő gépjármű sem, ami ugyancsak megnehezíti és meghosszabbítja a hibaelhárítást.

Informatikai rendszer van – megfelelő eszköz nincs

A biztosítóberendezési területen dolgozók arra is felhívták a figyelmet, hogy a hibaelhárítást követően informatikai rendszerben kell dokumentálniuk az elvégzett munkát, miközben ehhez nem áll rendelkezésükre megfelelő informatikai eszköz.

Több helyen az internet-hozzáférés korlátozása is nehezíti a munkavégzést.

Természetesen ismét szóba került a hiányos munka- és védőruha-ellátás is.

Létszámfelvétel és a bérrendszer felülvizsgálata

A munkáltatói tájékoztatás szerint történtek lépések a létszámhiány csökkentésére: a forgalmi területen 31 fő felvételét tervezik, az infrastruktúra területén pedig folyamatos a felvétel. A munkakörök és a hozzájuk tartozó bérrendszer felülvizsgálata is napirenden van.

Felmerült a külső vállalkozók által végzett munkák egy részének saját munkavállalókkal történő kiváltása is. Ennek keretében bizonyos feladatokra szabadidőben, hétvégén, jelentős többletbér mellett lehetne jelentkezni.

Konkrét ígéretek is születtek

A fórumon két olyan vállalás is elhangzott, amelynek teljesülését érdemes lesz nyomon követni.

Az egyik szerint, amennyiben a dolgozóknak más szakasz területén kell hibaelhárítást végezniük, ezért többletjuttatás járna. Ennek pontos feltételeit még ki kell dolgozni, ezért további tárgyalásokra van szükség.

A másik vállalás a védőeszközökre vonatkozott: amennyiben például megfelelő bakancsra van szükség, azt jelezni kell, és a munkáltató rövid időn belül intézkedik a beszerzésről.

Van már példa arra, hogy a jelzés eredményt hozott: a nagykanizsai PFT szakaszon a VSZ intézkedését követően egy héten belül megérkeztek az új bakancsok.

A problémák kimondása csak az első lépés

A több mint háromórás fórum azt mutatta, hogy szükség van a közvetlen párbeszédre. Ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy a munkavállalók által felvetett nagyobb problémák közül több továbbra is megoldásra vár.

Egy fórum akkor ér igazán valamit, ha az ott elhangzott problémákból intézkedések, az ígéretekből pedig kézzelfogható eredmények lesznek.

Ezért a felvetéseket és a vállalásokat tovább kell vinni, a megoldások teljesülését pedig nyomon kell követni. A hasonló fórumokra pedig a jövőben is szükség van, mert a mindennapi munkavégzés problémáit azok ismerik a legjobban, akik nap mint nap szembesülnek velük.

Mert nem vagy egyedül!

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.