2019. 03. 25. 19:38

Aláírták a 2019. évi bérmegállapodást a MÁV-csoportnál

A Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) 2019. március 25-i ülésén a MÁV Zrt. és a képviselettel rendelkező szakszervezetek megállapodtak az 5 százalékos bérfejlesztés végrehajtásáról. Ezzel lezárult az átlagosan 30%-os béremelést jelentő 2017-2019. évi bérmegállapodás végrehajtása és megnyílt az út egy új megállapodás felé. A munkáltató vállalta, hogy 2019. július 31-ig további bérfejlesztési javaslatot tesz.

A munkáltató által előterjesztett javaslat – a MÁV Zrt. és a vasutas érdekképviseletek által a 2017–2019-es időszakra kötött, hároméves bérmegállapodásnak megfelelően, a 2017. évi átlagosan 13 százalékos, majd 2018-ban átlagosan 12 százalékos bérfejlesztést követően – az idei évre meghatározott átlagosan 5 százalékos bérfejlesztés végrehajtására vonatkozott.

A VÉT ülésén a felek dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója vezetésével megvitatták a munkáltatói javaslatot, és az alábbi megállapodás született.

A hároméves bérmegállapodás szerinti 2019. évi béremelésre a 6–16-os munkaköri besorolású (MMK) munkakörökben az arra jogosult munkavállalók esetében egységesen 5 százalékos alanyi jogú béremeléssel kerül sor, visszamenőleges hatállyal 2019. január 1-jéig.

A márciusra járó béreket már a megemelt mértékben fizetik ki, a januárra és februárra jutó béremeléssel együtt. Azon munkavállalók esetében, akik alapbér-növekedése a minimálbér és a garantált bérminimum év eleji emelésének eredményeként már elérte vagy meghaladta az 5 százalékos mértéket, a bérfejlesztés megvalósultnak tekintendő, tehát esetükben további béremelésre most nem kerül sor.

A garantált bérminimum és a minimálbér 2019. évi emelésének többletköltségét a munkáltató gazdálkodta ki azért, hogy a bérmegállapodásban szereplő 5 százalékos emelés megvalósulhasson.

A 17-es MMK-ba tartozó munkakörökben – az 5 százalékos alapbértömeg mértékéig – a munkáltatói jogkörgyakorlók differenciált béremelést lesznek jogosultak biztosítani, ugyancsak 2019. január 1-jére visszamenőlegesen.

Idén január 1-jétől a főiskolai végzettséghez kötött munkakörökben az alapbérek minimuma 315 000 Ft/hó, az egyetemi végzettséghez kötött munkakörökben 360 000 Ft/hó összegre változik.

A 2019-es évre megkötött bérmegállapodás alapján a munkáltatói önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés bruttó mértéke 0,5 százalékkal nő, így az a MÁV Zrt.-nél 3,5 százalékról 4 százalékra változik, az év elejére visszamenőlegesen.

A MÁV-Csoport modernizálásához és hatékonyabbá tételéhez, a munkaerőpiaci kihívásoknak való megfeleléshez, továbbá a közösségi közlekedés átalakításának sikeréhez és a személyszállítási liberalizáció okozta versenyben való helytálláshoz elengedhetetlen a hosszú távú munkabéke.

Ennek érdekében a szakszervezetek kijelentették, hogy támogatják a munkáltató hatékonyságnövelő intézkedéseit, és az azokból eredő megtakarítások jövőbeli bérfejlesztés alapját képezhetik. Ugyanakkor fenntartották azt a korábbi álláspontjukat, hogy a megállapodásban szereplőnél nagyobb mértékű bérfejlesztést látnak indokoltnak.

A MÁV Zrt. ezzel összefüggésben vállalta, hogy az 5 százalékos bérfejlesztés végrehajtása után, legkésőbb 2019. július 31-ig elemzést készít a bértorlódás hatásairól, és ez alapján további bérfejlesztési javaslatot tesz, amelynek részben forrását képezheti a munkáltatói közterhek tervezett csökkentése. A munkáltató ezen túlmenően azt is vállalta, hogy a szakszervezetek által korábban benyújtott, a 2020–2022-es időszakra vonatkozó bérintézkedési javaslatokat tárgyalási alapnak tekinti egy újabb középtávú megállapodás megkötése érdekében.

A bérmegállapodás mellett módosult a MÁV Zrt. Kollektív Szerződése is.

A Vasutasok Szakszervezetének régi követelése vált valóra azzal, hogy emelkedett a vállalati gépjárművek vezetésének pótléka. Továbbá a gépjármű vezetési feladatokkal megbízott munkavállalót 10.000,- Ft egyszeri juttatás illeti meg vezetői engedélyének meghosszabbításakor.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a megállapodás megszületését követően kitért arra, hogy most már a jövőbe kell tekintenünk. Ez év júliusára a kormány elé kell tárni egy kidolgozott vasúti stratégiát, amelyet a szakszervezetekkel közösen szeretnének kialakítani. Ennek érdekében 1-1 fő szakértő delegálást kérte. 2023-ban megnyílik a személyszállítási piac, azaz kezdetét veszi a liberalizáció. Erre, elmondása szerint, jelenleg a MÁV-START nincs felkészülve, ezért komoly átalakulások várhatók.

Az előző tárgyalásokon már felmerült újabb három éves bérmegállapodás megkötésében valamennyi fél érdekelt, így a tárgyalások hamarosan megkezdődhetnek.

A VSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a tárgyalásoknak ki kell terjednie valamennyi, a MÁV Csoportba tartozó vállalat béren kívüli juttatására, hiszen ez nem egységes mértékű jelenleg az egyes társaságoknál.

Azt is felvetettük, hogy az Egészségmegőrző Program kapcsán megígért SZJA átvállalás pontos folyamatát nem mutatták be, jelenleg ezt nem igazán értik a munkavállalók, ezért erre vonatkozóan egyértelmű tájékoztatást várunk.

Kapcsolódó dokumentumok:

Megállapodás a 2019. évi bérintézkedésekről 13338_2019_MAV

Megállapodás KSZ módosításáról 2019.03.25

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.