2017. 02. 15. 21:58

KSZ-módosítás: a „72 órás” szabályozást felváltó rendelkezések születtek

Közel két évnyi vita után sikerült a Vasutasok Szakszervezetének elérni, hogy módosuljon a kollektív szerződés azon része, amely a pályás és TEB-es munkavállalók éjszakai vágányzári foglalkoztatására vonatkozóan alkalmazni rendelte az ún. „72 órás szabályt”. Mint ismeretes, az érintett munkavállalók általános munkarendben kerültek foglalkoztatásra, ennek ellenére rendszeresen dolgoztak éjszaka, valamint hétvégén. Az így felmerült áldatlan állapotokat szünteti meg – reményeink szerint végérvényesen – a most, egyelőre kísérleti jelleggel 4 hónapra bevezetésre kerülő új szabályozás.

Természetesen a módosítások következtében a többi, a munkaidőre és a munkaidő-beosztásra vonatkozó szabály is korrekcióra szorult.

A KSZ új szabályozása:

  • pontosítja, hogy az általános munkarendben mely időszakra osztható csak be rendes munkaidő beosztással [24.§ 1. pont f)]
  • meghatározza és bevezetia vezényelt munkarend fogalmát, mely a 8. sz. mellékletben felsorolt NEM forgalmi munkakörökben (még várható a melléklet kiegészítése is), elvi értelemben bármely időszakra lehetővé teszi rendes munkaidő beosztását[24.§ 1. pont g)]
  • a helyi függeléket kötő felek egyetértéséhez köti az „egyéb munkarend” jövőbeni bevezetését és alkalmazását [24.§ 1. pont k)]
  • hiánypótló jelleggel meghatározza a „munkarend-szabály” fogalmát [24.§ 1. pont l)]
  • újrarendezi a fentiek szerint az egyes alkalmazható munkarendek felsorolását és meghatározza, hogy milyen körre lehet önállóan munkarendet alkalmazni (27.§)
  • technikai jellegű változtatásként a KSz 28.§ 5. pontját áthelyezi a KSz 24.§ 1. pont új m) pontjába
  • meghatározza az új vezényelt munkarend beosztási szabályait, feltételeit (32.§), amelyek közül a legfontosabb, hogy havonta legfeljebb 9, de két egymás utáni (mindig páratlan és páros) hónapban összesen legfeljebb 14 szolgálat osztható be a munkarendszabály szerint kijelölt időtartamtól eltérő időre, melyek közül havonta 1 eshet vasárnapot vagy munkaszüneti napot is érintően
  • a 47-48-49.§-okban meghatározza, illetve pontosítja az egyes munkarendekhez kapcsolódó pótlékokra való jogosultságokat
  • megadja az új vezényelt munkarend díjazási szabályait is (új 49.§) főszabályként délutáni órákra 15%, az éjszakai órákra egységesen 60%-os műszakpótlék alkalmazását előírva, feltéve, hogy ezen időszakokban egy órát elérő munkavégzés történik.

E szabályokat már a márciusi vezénylés során is alkalmazni kell, így ennek érdekében a felek vállalták a helyi szintű együttműködést is.

Ez azt jelenti, hogy az elsősorban érintett pályás és TEB-es főnökségeken, egyidejűleg kell sorra kerülnie az új munkarend bevezetésének, és az módosított szabályok szerinti márciusi vezénylés elkészítésének.

Nagyon fontos, hogy a március hónap vonatkozásában, a módosult díjazási szabályok (délutáni órákra 15%, az éjszakai órákra egységesen 60%-os műszakpótlék) szerinti elszámolásra csak az április havi munkabérek kifizetésével egyidejűleg fog sor kerülni.

Ennek oka, hogy a megállapodás megkötése és annak hatályba lépése közötti rendkívül rövid idő miatt, a rendszer módosítása és előkészítése nem lehetséges a tárgyhavi vezénylés elkészítéséig.

Az aláíró felek emellett elkötelezték magukat e szabályok határozatlan időre történő fenntartása mellett azzal, hogy a 4 hónap során tapasztaltakat, illetve kimutatható eredményeket folyamatosan figyelemmel kísérik, felülvizsgálják, és a fenntarthatóság érdekében a szabályozás egyes elemeit szükség esetén módosítják.

A Kollektív Szerződés módosítás szövege itt elolvasható.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.