2017. 11. 27. 16:21

Gondolatok a MÁV-START új bértáblája mellé

A 2017.november 1-től érvényes, a MÁV-START Zrt. munkavállalóira vonatkozó bértábla – régi követelésünknek megfelelően - jelentős kezdő lépése egy vasutas életpálya-modell bevezetésének, azonban helyes értelmezéséhez pár dolgot tisztázni kell.

A bértábla bevezetése önmagában nem béremelés, a 2018. évi béremeléstől teljesen független intézkedés.  

A bértábla a MÁV-START Zrt. munkavállalóira érvényes (bizony van a társaságnál még forgalmi szolgálattevő is!).

A bértábla vízszintes sávjai (elismert szolgálati idő) a sáv minimumot tartalmazzák, tehát a kockában szereplő összegnél lehet magasabb bére a munkavállalónak. Másként fogalmazva munkaviszonyban eltöltött időtartamra az egyes munkaköri kategóriákban bérrendszeri minimum értékek kerülnek bevezetésre. Minden olyan munkavállalót, akinek az októberi alapbére kedvezőbb (magasabb) a táblázatban szereplő értéknél, a korábbi magasabb alapbére illeti meg.

A mozgóbér alapbéresítésében érintettek esetén a mozgóbér IV. negyedévi összegének október hónapra eső része kifizetésre fog kerülni.

A 8,4 órában foglalkoztatott jegyvizsgálók is be lesznek sorolva november 1-től a bértarifába, és az új alapbérükre fogják kapni az emelt órára vonatkozó alapbérkiegészítést.

A táblázatban nem szereplő ’személyzetirányító’ munkakör kezdő bére 250.000,- Ft és a szolgálati idő szerint -hasonlóan a többi munkakörhöz- emelkedik. Hasonló eljárás vonatkozik a Pénztárellenőr munkakörre is.

A MÁV-START Zrt. munkavállalóira megalkotott bértábla csak egy lépcsőfoka a startos munkavállalók megfelelő bérezésének elérése felé.

A Vasutasok Szakszervezetének törekvése, hogy a bértábla finomítására a 2018. évre vonatkozó bérmegállapodás végrehajtásáról szóló tárgyalások során kerüljön sor. Az aláíró felek minden évben tárgyalásokat folytatnak a bérrendszeri értékeknek az éves bérfejlesztés keretében történő felemeléséről.

A MÁV-START Bértáblája itt érhető el.

Az aláírt megállapodás itt olvaható el. 

Hírnök nyomtatható változata innen tölthető le.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.