2018. 04. 11. 19:44

Mit ér az egyezség?

A MÁV-START VÉT 2018.02.27-i ülésén az érintett felek között „egyezség” született a KSZ 7. sz. mellékletében szereplő normaidők felülvizsgálatára.

A normázás során a munkáltató tervei szerint a szolgálati helyeken, minden munkafolyamatot mérni fognak. Szakszervezetünk számára elfogadható a munkáltató terve, viszont akkor több tisztségviselőnket is be kellene vonni a munkába a cél érdekében. Ez nem lehet probléma.

Idáig rendben is lehetne az együttműködés a munkáltató és a szakszervezetek között. Azonban a munkáltató által elkészített normázás ütemterve április 10-én 16:16 perckor érkezett meg email-en, a terv alapján április 11-én pedig elkezdődik a normázás.

Megitélésünk szerint ezzel az intézkedéssel a munkáltató megsértette a korrekt munkaügyi kapcsolatokat, hiszen 12 óra alatt nem lehet minden érintett helyre tisztségviselőt delegálni.

 A leírtak miatt szakszervezetünk a normázás ilyen egyoldalú végrehajtását elutasítja! A korrekt tájékoztatásnak az ütemterv minimum 7 nappal előre történő megküldése felelt volna meg.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.