2016. 12. 08. 19:32

Megszületett a Rail Cargo Hungaria 2017. évi bérmegállapodása

A Rail Cargo Hungaria és a szakszervezetek (Vasutasok Szakszervezete, VDSZSZ, MTSZSZ, MOSZ) hosszú előkészítő munka és többhetes tárgyalássorozat eredményeként december 8-án aláírták a 2017. évi bérintézkedésekről szóló megállapodást, amelynek főbb pontjait az alábbiakban ismertetjük.

A felek célja az egyeztetések kezdetétől az volt, hogy a 2016. második félévére kialakult munkaerőpiaci tendencia ellenére közös erővel határozzák meg azokat a munkavállalók számára legelőnyösebb feltételeket, amelyeket az RCH a lehetőségekhez képest biztosítani tud. A kompromisszum megszületését jelentős mértékben segítette, hogy a munkáltatót terhelő szociális hozzájárulási adót a kormány 2017. január 1-től 5%-al csökkenti. Az RCH menedzsmentje az így felszabaduló forrást teljes mértékben a bérfejlesztésre fordította.

1.    Januártól új bértábla lép hatályba

A kormány döntésének értelmében január 1-től a kötelező legkisebb munkabér, azaz a minimálbér havi bruttó (a továbbiakban mindenhol így értendő) 127.700, a garantált bérminimum pedig havi 161.400 forintra emelkedik. Az RCH azonban nem csak a bértábla alsó kategóriáit, hanem a teljes bértáblát módosította.

Röviden a főbb változásokról:

Az új bértábla szerinti sávminimumra történő átállás (felzárkóztatás) 2016.12.01-től kötelező a szolgálati idő (MÁV idő) figyelembevételével.

Pályakezdő diplomások minimális személyi alapbére 2017. január 1-től 250.000,- Ft/hó.

 

Az idősávok 2017. évi minimum értékei, a szolgálati idő alapján,

az egyes munkaköri kategóriákban 2016. december 1-től

 

MMK

Alapbér minimuma (Ft/hó)

Szolgálati idő szerinti minimum

Alapbér maximuma (Ft/hó)

1 és 5 év között

5 és 15 év között

15 év fölött

6

127 700

128 700

129 800

130 900

136 600

7

137 000

138 100

139 200

140 400

146 600

8

161 400

162 700

164 000

165 300

172 700

9

166 000

167 300

168 700

170 000

180 000

10

171 000

172 300

173 700

175 100

200 000

11

176 000

177 400

178 800

180 200

250 000

12

181 000

182 400

183 900

185 300

300 000

13

186 000

187 400

189 000

190 500

330 400

14

204 400

210 600

216 700

222 800

408 700

15

252 600

260 300

267 800

275 500

505 300

16

330 300

 

660 500

17

415 600

 

831 300

A foglalkoztatáspolitikai megállapodásban foglaltak szerint új bértáblát alakítottunk ki a kocsivizsgáló és árukezelő kocsivizsgáló munkakörökre vonatkozóan. A minimumra történő átállás az adott munkakörökben szintén kötelező.

 

Szolgálati idő

Alapbér minimum

0 és 5 év között

177 400

5 és 10 év között

191 400

10 és 20 év között

199 100

20 és 30 év között

207 100

30 év fölött

215 400

 

A mozdonyvezetői munkakörben a jelenlegi bértáblát két új sávval bővítettük ki. Vállaljuk továbbá, hogy 2018-ban még egy plusz sávot is bevezetünk, illetve ezen felül még egy plusz sáv bevezetésének lehetőségét is megvizsgáljuk.

2.      Folytatódik a bérfelzárkóztatás

Újabb munkaköröket vonunk be a programba

A 2016-ban megkezdett program újabb lépéseként az állomási operatív koordinátor I., árufuvarozási operátor, raktárnok, vonat fel- és átvevő, áruátadó, -átvevő munkakörökben foglalkoztatottak alapbérét zárkóztatjuk fel az alábbiak szerint.

állomási operatív koordinátor I.             207 300 Ft/hó

árufuvarozási operátor                          200 000 Ft/hó

raktárnok                                           171 000 Ft/hó

vonat fel-, és átvevő                             161 400 Ft/hó

áruátadó, -átvevő                                 161 400 Ft/hó

Az alanyi jogú alapbérfejlesztés 4%, azonban azon munkavállalók esetében már nem kerül sor további bérfejlesztésre, akik az előző pontokban meghatározott lépések során elérik a 4%-os emelési mértéket. Azon kollégák esetében pedig az alapbérfejlesztés mértéke 2%, akiknek az alapbére az új bértábla szerinti sávmaximum felett van.

3.      Egyéb intézkedések:

Restrukturálási bónuszt fizetünk legkésőbb december 16-ig – hóközi kifizetéssel – azon kollégáinknak, akik a 6-17-es munkaköri kategóriákba tartoznak. Az egyszeri juttatás mértéke 50.000 forint.

Az RCH 0,5%-kal növeli az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj kiegészítésének mértékét, így az január 1-től 2%-ra emelkedik.

Vállalatunk Törzsgárda-rendszert vezet be január 1-től, amelynek lényege, hogy a Rail Cargo Hungaria egyszeri, jubileumi jutalmat ad azon kollégáknak, akik az alábbi szolgálati időintervallumokat az RCH, illetve jogelődjének kötelékében már eltöltötték.

 

Szolgálati idő

Jutalom

20 éves szolgálat

20 000 Ft

25 éves szolgálat

25 000Ft

30 éves szolgálat

30 000 Ft

35 éves szolgálat

35 000 Ft

40 éves szolgálat

40 000 Ft

45 éves szolgálat

45 000 Ft


4.      Az RCH további vállalásai:

Eljárásrendet dolgozunk ki azon munkavállalók helyzetének kezelésére, akik egészségügyi állapotuk miatt már nem tudják betölteni jelenlegi munkakörüket.

 A bérfeszültségek elkerülése érdekében a jövő év első felében kialakítjuk az úgynevezett visszavételi bér intézményének szabályait.

 Az RCH vállalja, hogy a mobilitási programban meghatározott 50.000 forintról 100.000 forintra növeli a lakásbérleti hozzájárulás összegét.

  1. január 1. és december 31. között az RCH kettő helyett egy havi munkaidőkeretben foglalkoztat minden kollégát.

a VBKJ keret összege változatlanul 450 000 Ft/fő/ év lesz

A Rail Cargo Hungaria a szakszervezetekkel közösen 2022-ig a középtávú foglalkoztatáspolitikai megállapodás hatályát meghosszabbította, továbbá a munkáltató vállalta, hogy a Kollektív Szerződést ezen időtartam alatt nem mondja fel.

 

Letölthető dokumentumok:

Megállapodás a Rail Cargo Hungaria Zrt. 2017. évi bérintézkedéseiről és a béren kívüli juttatások feltételeiről.

2015-2020. évekre szóló középtávú foglalkoztatáspolitikai megállapodás módosítása.

A Rail Cargo Hungaria Zrt. 2009. december 22-én aláírt és többször módosított Kollektív Szerződésének 2017 január 1-i módosításai.

A KSZ munkaruházati ellátásról szóló 5. sz. mellékletének módosítása.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.