2019. 09. 20. 11:34

Elégedetlen a MÁV-vezér: ezek a változtatások jönnek

Nem elégedett az utastájékoztatás színvonalával a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a társaságnál már létrehoztak egy havária-központot. Közölte azt is, hogy nincs szó létszámleépítésről a vasúttársaságnál.

Homolya Róbert az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a társaságnál már létrehoztak egy havária-központot, 5 perccel nagyobb késésnél már innen igyekeznek tájékoztatni az utasokat.

A MÁV vezetője jogosnak nevezte az információszolgáltatást érő kritikákat. Közölte: új utastájékoztatási szemléletre van szükség.

Homolya Róbert beszélt arról is, hogy az utasszám-növekedéshez versenyképesebb vasúti szolgáltatásra van szükség, ezt egyebek mellett pontosabb menetrenddel, több P+R parkoló létesítésével, a jegyvásárlási szolgáltatások korszerűsítésével kívánja elérni a MÁV Zrt.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy nagyjából ezer fős a létszámhiány a cégnél, a betöltetlen álláshelyek száma tavalyhoz képest csökkent.

Hozzátette: automatizálással bizonyos területeken lehet munkahelyeket kiváltani, példaként említette a forgalomirányítást. A vasúttársaság vezetője kiemelte, hogy generációs probléma is fennáll a cégnél, vagyis öregszik a vasutas-társadalom, sokan mennek nyugdíjba.

Homolya Róbert az utóbbi napok vonatkéséseit, járatkimaradásai azzal indokolta, hogy a szerelvények átlagéletkora 30-40 év.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a MÁV versenyképes legyen, invesztálni kell pályafelújításba, a vasúti kocsik, szerelvények korszerűsítésébe, ezek révén a menetrend fenntarthatóságába.

Az interjú ITT és ITT nézhető meg.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.