2018. 02. 11. 10:44

Fehér könyv a dolgozókért, a jogaikért, a lehetőségeikért

A Magyar Szakszervezeti Szövetség az országgyűlési választások előtt elkészítette a választásokon induló pártokkal kapcsolatos elvárásait. Ebben összefoglaltuk, hogy melyek a legfontosabb kihívások és törekvések a munkavállalók élethelyzetének javítására és milyen elvárásaink vannak a következő kormánnyal szemben.

A magyar dolgozó kiszolgáltatott. Kiszolgáltatott a munkaadónak és az államnak egyaránt.

Egy sajátos gazdasági-társadalmi berendezkedés jött létre – nevezzük ezt talán félperifériális kapitalizmusnak –, amelyben az alá-fölérendeltségi viszonyok egészen torz módon alakulnak. Hiszem, hogy egy egészséges struktúrában a gazdaságnak a társadalmi fejlődést kell szolgálnia, és nem a társadalmi folyamatokat kell a gazdaság igényeinek alárendelni.

Magyarországon az utóbbi nyolc évben mást tapasztaltunk, s az egykor megálmodott szociális piacgazdaság helyébe egy avítt urambátyám-rendszer lépett. Magyarország Európa összeszerelő üzeme akart lenni, és amit kértünk, megkaptuk. Csak közben eljátszottuk az esélyét annak, hogy nálunk is uniós bérek legyenek, s nem mellesleg elenyésztek a munkavállalói jogok, a szakszervezetek taglétszáma pedig folyamatosan csökken. Úgy hittük, hiszen elhitették velünk, hogy nem kell félni, mert a tőke humánus. De ez illúzió, s nemcsak nálunk, hanem a világ más államaiban is.

Mára egyértelművé vált, hogy az egyéneknek közösségekbe kell szerveződniük. E nélkül az egyes emberek soha nem lehetnek a munkáltatók egyenrangú partnerei. De a kiszolgáltatottság nem csak a munka világában érhető tetten. Ez tapasztalható akkor is, amikor fogyasztóként állunk szemben a kereskedővel. Pocsék terméket sóztak a nyakunkba? Így jártunk. Bár azért van némi esélyünk arra, hogy peres úton érvényesítsük a jogainkat.

Sokba kerül, viszont rossz minőségű a ma már leginkább állami kézben levő valamelyik közszolgáltatás? Egyenként kevesek vagyunk, hogy bármit is tegyünk ellene, bár ezeket a rendszereket a mi pénzünkből tartják fenn. Ezekkel az egyén nem tud mit kezdeni. Tömegbe szerveződve viszont már képesek lehetünk lépni valamit. A Magyar Szakszervezeti Szövetség jelenleg a legnagyobb társadalmi szervezet, így érzékeljük, hogy milyen problémákra vár megoldást a tagság. Jelen vagyunk az ország minden területén, a gazdaság valamennyi szegmensében, s a választott tisztségviselőink meghatározó véleményformálói a helyi és az országos közéletnek. Látjuk, hogy mi folyik ma Magyarországon, így azt is tudjuk, mit kellene tenni az emberek érdekében. Ezért most kísérletet teszünk arra, hogy strukturáltan összefoglaljuk, milyen változásokra van szükség. Készítettünk tehát egy Fehér könyvet, amelyben munkavállalói érdekképviseletként leírjuk, miként látjuk az ország állapotát, s azt is számba vesszük, mit várunk a következő kormánytól.

 

Kordás László

elnök

Magyar Szakszervezeti Szövetség

A kiadvány ezen a linken érhető el.

Letölthető formátumban itt érhető el.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.