2020. 04. 17. 20:20

Állja a sarat, de üzleti tervet módosít a MÁV

A járványhelyzetben is rendben működik a MÁV csoport, de folyamatosan modellezi a lehetséges változásokat. Egyes beruházásai átütemezésével milliárdokat takarít meg, miközben jelentősen csökken a menetjegy- és pályadíjbevétele – derül ki Homolya Róbert elnök-vezérigazgató Világgazdaságnak adott interjújából. A Világgazdaság cikke.

A magyar vasút teljes üzemszerűséggel működik. A MÁV-Start Zrt. naponta mintegy 3100 szerelvényt indít, hogy biztosíthassa a 30 százalékos kihasználtságot a megfelelő védőtávolság érdekében. Ugyanakkor a közlekedési korlátozások miatt annyira lecsökkent az utasainak száma, ami máris milliárdos, a járványhelyzet elhúzódása esetén pedig több tízmilliárdos bevételkiesést okoz számára – közölte a Világgazdaságnak adott interjújában Homolya Róbert, a MÁV csoport elnök-vezérigazgatója. Ráadásul az egy évvel korábbinál kevesebb tehervonat is használja a MÁV pályáit, így zsugorodott a társaság pályadíjbevétele, miközben az egészségügyi és biztonsági intézkedések előre nem tervezett költségként jelentkeznek.

Homolya Róbert tájékoztatása szerint a MÁV állja a sarat: a likviditása rendben, az üzleti terv módosításának köszönhetően pedig milliárdokat takarít meg például azzal, hogy egyes beruházásokat a jövő évre csoportosít át. A csoport biztosítja mind a 38 ezer dolgozója munkahelyét. Ám, ha néhány hónap múlva sem javul a helyzet, a csoport az állam segítségére szorulhat.

Egyelőre azonban a folytatáson a fókusz: a MÁV most a tervezésekre összpontosít, szándékai szerint az év végén kihirdeti a 115 mozdony beszerzésére kiírt pályázat eredményét. Az új mozdonyok jelentős kapacitással és vontatási képességgel rendelkeznek majd, kommunikálni tudnak a vonatbefolyásoló rendszerrel, és óránként akár 200 kilométeres sebességre is képesek. Több százmilliárd forintos fejlesztések folynak a háttérben. A MÁV még áprilisban üzembe helyez négy újabb, Szolnokon készült, sokcélú IC+ vasúti kocsit. Amint folytatódhat újraindul a munka a svájci gyártó magyarországi gyárában, folytatódhat a KISS emeletes motorvonatok utasforgalmi próbaüzeme is.

Folyamatosan modellezzük a lehetséges változásokat is. Hangsúlyozom, hogy a csoport nagyon fegyelmezetten és szolgálatkészen hajtotta végre a szükséges intézkedéseket, ennek köszönhetően pedig teljes üzemszerűséggel működik a magyar vasút, amit külön köszönök minden egyes vasutas munkavállalónak, akik nap mint nap szolgálatba állnak, és biztosítják a zavartalan vasúti ellátást – jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

forrás: vg.hu

Fotó: Kallus György / VG

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.