2017. 05. 07. 22:16

Az igazi nagy halak távol maradtak

Immár második alkalommal adott otthont május 3-5. között Zamárdi a Vasutasok Szakszervezete országos horgászversenyének. A bázist szakszervezetünk üdülője adta, a versenypályát pedig az épület melletti szabad strandon jelöltük ki.

A korai májusi időpont a tavalyihoz hasonlóan nem hozott sok szerencsét a 44 benevezett horgásznak. Bár az idén az időjárás a kedvesebb arcát mutatta és nem kellett megküzdeni az elmúlt évi versenyt meghatározó 70 kilométeres szembeszéllel, a keszegek ívása keresztülhúzta számításainkat. Bár a part melletti sekély vízben százszámra tobzódó halak látványa lenyűgöző volt, a kapókedvükön azonban ez nem sokat segített. Márpedig halak nélkül a horgászat – pláne, ha még verseny is – kevésbé izgalmas. De a mi horgászaink nem adták fel. Ami csak elképzelhető egy mai modern horgász repertoárjában, azt mind bevetették. Élő csalik és a különböző mű csalik, pelletek színes és ízes kavalkádja jelentette a halaknak felkínált csáberőt. De minden hiába, az igazi nagy halak távol maradtak.

A kifogott, összesen 18 kilónyi mennyiség egyáltalán (a közel az helyhatározó szó – ezt sokan helytelenül használják, bár igen elterjedt) nem nevezhető óriási teljesítménynek, azonban mivel minden gramm számított, a verseny igen kiélezett és horgászt próbálónak bizonyult.

Eredmények:

  1. Szabó II. József                  TS Hungária Járműjavító Kft. VSZ SZB
  2. Roik János                          Állomásfőnökség VSZ SZB Érd
  3. Lengyel Sándor                   VSZ SZB Forgalmi Utazók Miskolc

A legnagyobb hal büszke horogra kerítője Csobai Gyula, a záhonyi Vasútőr Alapszervezet tagja volt.

Köszönet a támogatásért a MIKADO-nak és a Hethland Kft.-nek.

A versenyen készült fényképek megtekintehők galériánkban.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.