2021. 05. 25. 18:24

Fontos döntések vírushelyzetben

A járvány miatt idén májusban is – 2020 óta már másodszor – ülés tartása nélkül volt kénytelen határozni a működéshez szükséges legfontosabb kérdésekről és feladatokról a Vasutasok Szakszervezete legfelsőbb döntéshozó szerve.

Törvényi és alapszabályi kötelezettségünk is, hogy évente egyszer beszámoljunk a mögöttünk álló év szakmai munkájáról, valamint pénzügyi helyzetéről, és elfogadjuk a szervezet tárgyévi költségvetését. Ezeken az évente egyszeri alkalmakon a Felügyelő Bizottság is számot ad az elvégzett munkájáról.

A kongresszusi küldöttek május 17-21-e között dönthettek az előterjesztésekről, amelyeket korábban tanulmányozásra, megfontolásra megküldtünk nekik. A szavazásra első alkalommal használtuk honlapunk új, saját fejlesztésű modulját.

A kongresszusi küldöttek az előterjesztésekről az alábbi módon döntöttek:

 

igen

nem

tartózko-dás

Beszámoló a Vasutasok Szakszervezete 2020. évi Kongresszusa óta eltelt időszakról

98

 

1

A Vasutasok Szakszervezete 2020. évi pénzügyi beszámolójának elfogadása

96

1

2

A Felügyelő Bizottság munkájáról szóló beszámoló elfogadása

92

 

7

A Vasutasok Szakszervezete 2021. évi költségvetésének elfogadása

97

1

1

A Vasutasok Szakszervezete kiválasztott könyvvizsgálójának megválasztása

96

1

1

 

Köszönjük minden küldöttnek a döntésekben való lelkiismeretes részvételt.

Kapcsolódó dokumentum:

VSZ Hírnök 20210525

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.