2018. 05. 12. 22:15

VSZ Kongresszus: a megújulásról döntöttünk

A Vasutasok Szakszervezete szervezeti struktúrájának és működésének az átalakításáról, s ezzel egyben a jövőbeni helyzetének a stabilizálásról is döntött a Vasutasok Szakszervezete május 12-én, az éves Kongresszusán. A tanácskozáson az elmúlt egy év munkájáról való számadás mellett napirendre került a 2017. év pénzügyi beszámolója, a 2018-as költségvetés, az Alapszabály módosítása, a Felügyelő Bizottság beszámolója, valamint új FB elnök és FB tagok választása.

„Ismét eltelt egy év, így újra elérkezett annak az ideje, hogy a tavalyi kongresszus óta végzett munkánkról beszámoljunk, azt értékeljük” – kezdte megnyitó beszédét Meleg János, a VSZ elnöke. Majd kifejtette: „2017 az új kihívások éve volt, és ahogy az lenni szokott, volt részünk sok küzdelemben, akadályban, csalódásban, de szerencsére legalább ennyi sikerben is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy szervezetünket a 2016-os évhez hasonlóan továbbra is a stabilitás, hitelesség, megfontoltság jellemezte, és őszintén mondhatjuk, meg tudtuk, meg tudjuk őrizni értékeinket. Tisztségviselőink, szakértőink és kollégáink továbbra is elkötelezettek, szakmailag felkészültek, hiszen ez elengedhetetlenül szükséges a minőségi munkavégzéshez, valamint a tagjaink érdekeinek hatékony és érdemi képviseletéhez, védelméhez. Munkájukat ezúton is nagyon köszönöm!”

A 2017-es év az új kihívások éve volt. Ezeket a kihívásokat, változásokat a digitalizáció generálja. A tudomány és a technológia iszonyatos iramban fejlődik, s ez teljes mértékben átrajzolja a munka világának térképét: újfajta hozzáállást, újfajta kommunikációt, újfajta gondolkodást követel. A kormány nem feltétlenül úgy válaszolt a munkaerőhiányra, ahogy azt esetleg a munkavállalók, vagy a szakszervezetek várták. Persze, vannak erőfeszítések és átalakulások, de aggasztó méreteket öltött az a koncepció, hogy a hiányzó embert gépekkel, gépesítéssel helyettesítsék. A digitalizáció előretörésével nyilvánvaló, hogy a technikai fejlődésnek nem lehet gátat szabni, azonban minden eddiginél erőteljesebben fel kell emelni szavunkat a munkavállalók védelmében: nem lehet mindenkit gépekkel helyettesíteni, és nem lehet a gépekre emberként tekinteni.

Mindez azt jelenti, hogy nekünk, szakszervezeteknek is változni, fejlődni kell. Elérkezett annak a pillanata, hogy lerakjuk egy modern, a kor kihívásaival lépést tartani tudó Vasutasok Szakszervezetének az alapkövét. De nem elég az elhatározás és az alapkőletétel, cselekedni is kell. Ahhoz, hogy a Vasutasok Szakszervezete az elkövetkezendő évtizedekben is működhessen, szükséges a szervezeti struktúra, a szervezeti működés és a gondolkodásmódunk átalakítása, hiszen a VSZ jövőbeni helyzetének alakulása a mi felelősségünk is.

A Kongresszus elé került szakmai beszámoló részletesen ismerteti szakszervezetünk e kongresszusi ciklusban végzett munkáját és eredményeit. A beszámoló szóbeli kiegészítésében elhangzott, hogy az országos-, illetve ágazati érdekvédelem területén újra mozdulni látszik az állóvíz, hiszen a közszolgáltató munkáltatóknál lévő szakszervezetek, a STRATOSZ munkáltatói szövetség, valamint a kormányzat megállapodásaként megalakult a Közszolgáltató Vállalatok Konzultációs Fóruma (KVKF). A háromoldalú új érdekegyeztetési platform olyan kérdéseket tud közvetlenül megtárgyalni, mint például a béremelések, a munkakörülmények javítása, a Munka törvénykönyve módosítása, illetve a közlekedési ágazatban kiemelkedően fontos, ám évekkel ezelőtt megszüntetett korengedményes és korkedvezményes nyugdíj helyébe tervezett új rendszer mielőbbi bevezetése.  A Vasutasok Szakszervezete itt is meghatározó erőt képvisel, mint a KVKF alapító tagja. Nagyon bízunk az eredményes működésben.

A MÁV-csoporttal kapcsolatban elmondható, hogy a programunkban vállalt célkitűzéseket sikerült véghezvinni, amelyet alátámaszt számos csoportszintű megállapodás. Ezekben a megállapodásokban a korábban megszerzett vívmányokat fenntartottuk, vagy éppen a felmerülő igények szerint átdolgoztuk, fejlesztettük. Azonban a leírt szöveg nem tudja átadni azt az aprólékos munkát, ami egy-egy megállapodás mögött van. Az egyes munkáltatóknál zajló érdekvédelmi „harcokban” a tartós létszámhiány okozta problémákra kell a figyelmet felhívni. Ez egy olyan összetett problémahalmaz, amelynek kezelése kellő gondosságot és tudatos felelősségvállalást igényel mindenkitől. A létszámhiányra való hivatkozás jó kibúvó és egyben lehetőség a munkáltatónak arra, hogy a meglévő munkavállalókat egyre nagyobb megterhelésnek tegye ki, miközben a fizetség csak látszólag előnyös. Az egészséget és munkaképességet nem lehet pénzzel megváltani sem pénzért eladni! Ez azt jelenti, hogy az egyéni alku nem lehet cél: sem nekünk, szakszervezeteknek, sem a munkavállalóknak.

Azonban hiába a sok jó megállapodás, ha azt tagjaink, kollégáink nem ismerik meg. Jobban kell „látszanunk”, és még több energiát kell fordítanunk az információhiány megszüntetésére.

A beszámoló szervezetpolitikai része kapcsán a legfontosabb üzenetünk az, hogy nem lehet tovább halogatni a sokat emlegetett szemléletváltást. Természetesen nem könnyű a helyzetünk, hiszen a „potyautas” jelenség komoly gyengítő tényező, ugyanakkor hisszük, hogy egy szakszervezet legnagyobb tagmegtartó ereje a megharcolt, s megfelelően bemutatott erős és hatékony érdekvédelem.

Mindenképpen szót kell ejteni közösségi rendezvényeinkről, legyen ez akár oktatás vagy összetartás, családi nap, mert büszkén mondhatjuk: a beszámolási időszakban e téren is jó munkát végeztünk.

A pénzügyi beszámoló kapcsán elhangzott, hogy komoly érdemünk a költségvetésünk rendbetétele. A vezetés által 2015-ben kitűzött célt sikerült elérni és megállítva a vagyonfelélést, a 2017-es évet már pozitív eredménnyel zártuk. Ez az eredmény mindannyiunké, hiszen mindenkitől kívánt lemondást és áldozatot, azonban a végeredményre nézve jó szívvel mondhatjuk, hogy nem volt hiábavaló. Az eddigi takarékos gazdálkodási elveket tükrözi az elfogadott 2018. évi költségvetés is.

A Kongresszus módosította a VSZ Alapszabályát. De ennél többet is tett. Előremutatva elfogadta a 2019-es tisztújító kongresszus után hatályba lépő új alapszabályt is. Ez jelentős mértékben megváltoztatja a szervezet irányítási mechanizmusát, egyszerűbbé teszi a döntéshozatalt és javítja a reagáló képességet. Eközben növekszik a szervezet életét meghatározó döntésekben a társadalmi tisztségviselők szerepe és súlya.

A Felügyelő Bizottság új elnökének Tóthné dr. Pelle Ilonát választották meg a küldöttek. A Kongresszus új tagokat is választott a Felügyelő Bizottságba: Bekéné Csongrádi Katalint és Tarjányiné Elter Tündét.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.