Az átadási folyamat hiányosságait az is jól szemlélteti, hogy a munkáltatói oldal (MÁV és GYSEV) nem tudott teljes értékű jogutódlási megállapodást bemutatni. Erről még a jövő hét elején kívánnak egyeztetni.
A MÁV-Csoport legutóbbi CSÉT ülésén – a közlekedésért felelős miniszter jelenlétében – a VSZ kezdeményezte, hogy a GYSEV vállaljon legalább kétéves foglalkoztatási garanciát az átkerülő munkavállalókra. A mai egyeztetésen kiderült, hogy a GYSEV ezt vállalja.
A VSZ továbbra is határozottan képviseli, hogy a vonalátadás következtében senkit nem érhet keresetveszteség. Ennek az elvnek az lenne a legjobb biztosítéka, ha az átkerülő munkavállalók mostani – a MÁV Pályaműködtetési Zrt. Kollektív Szerződésében meglévő – juttatásai kivétel nélkül átkerülnének a GYSEV Zrt. Kollektív Szerződésébe. Ezt azonban a GYSEV nem kívánja bevállalni. Annak ellenére sem, hogy ezt az igényt a többi szakszervezet is fenntartja.
A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt a VSZ a tárgyalások intenzívebbé tételét kérte. Ennek eredményeként hétfőn (június 23-án) folytatódik az egyeztetés.
Szintén a GYSEV-et érintő hír, hogy a Vasutasok Szakszervezete a közlekedési miniszternél kezdeményezte a 2025. évi egyszeri kifizetés (nettó 50 000 forint júniusban és nettó 50 000 forint decemberben) alkalmazását a vállalatra. Levelünk ITT olvasható.