2016. 09. 30. 00:00

SZAKSZERVEZETÜNK KEZDEMÉNYEZÉSÉRE SZEPTEMBER 27-ÉN KONZULTÁCIÓT FOLYTATTUNK A B+N ZRT. KÉPVISELŐIVEL MISKOLCON.

Szakszervezetünket dr. Kotter József alelnök, Bernáth Katalin területi képviseletvezető és Bodnár József szakmai képviseletvezető képviselte. A B+N Zrt. részéről Kaczkó Tamás Takarítási Üzletág igazgató volt a delegáció vezetője. A tárgyaláson végig részt vett Kocsik Sándor régióvezető valamint Pozbai Gabriella területi vezető valamint épületenként egy-egy munkavállaló.

A találkozóra azért került sor, mert egyes események és problémák Miskolcon hangsúlyosan jelentkeztek. Ilyen például az épülettakarítók vágányok közötti szemétszedése, és az ezzel kapcsolatos munkavédelmi oktatás, valamint annak dokumentálása. A VSZ képviselői kiemelték, hogy más az udvar takarítás és más a vágányok közötti munkavégzés, melyhez kell a figyelőőri képzés is. Az igazgató kijelentette, hogy oktatás nélkül nem írhat alá jelenléti ívet a munkavállaló és ígéretet tett az oktatások felülvizsgálatára. Ezzel kapcsolatban az üzletág igazgató arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a MÁV egyre több helyen elveszi a perontakarítást és az önkormányzatoknak adja át. Ez kihat a foglalkoztatásra is.

Felvetettük továbbá a tisztítószer ellátás problémáit, a munkáltatói igazolás kiadásának időbeni fontosságát, továbbá jeleztük még az iroda takarításra koncentrálva a szőnyeg tisztítást, melyhez egy jó, mobil takarítógépre lenne szükség az igazgatóság épületében. A kérdéseket az igazgató megvizsgálja. Egy másik épületben az ágynemű le-felhordás munkafázisa a tevékenység része-e kérdésre azt a választ kaptuk, hogy lehet az, szerződésbővítéssel.

A területen problémát okoz az, hogy egyes állomások őrhelyein nincs vízellátás, így sem az ivóvíz, sem a takarításhoz szükséges víz nem áll rendelkezésre, oda kell vinni esetenként több kilométerről. Az igazgató válaszában vállalta, hogy intézkedik ez ügyben.

A munkába járáshoz a jogszabályoknak megfelelően a bérletek, menetjegyek árának 86%-át a munkáltató megtéríti. Szakszervezetünk felhívta a figyelmet, hogy az átkerült munkavállalók kis keresettel rendelkeznek, ezért a munkáltató az elmúlt hónapok gyakorlatának megfelelően a munkabér kifizetéssel együtt fizesse meg a bérletek árát. Ígéretet tettek, hogy jelzik a bérelszámolás felé a kérést.

A VSZ területi képviseletvezető felhívta a figyelmet a MÁV KSZ hideg-meleg környezetben végzett munka szabályainak betartására, hangsúlyozta a munkavállalókkal szemben használt hangnem és a hangsúly emberi mivoltát.

Az iroda takarítók részére biztosított munkavédelmi bakancs használatának nehézségeiről is szóltunk, melyre Kocsik Sándor elmondta, hogy a törvény szerint a csúszás gátlás és a véletlenszerű kilépés megakadályozása miatt szerezték be ezt a típust. Nyitottságot mutattak arra, hogy belső munkavégzésre a VSZ-el közösen keressünk egy másik megfelelő védőcipőt.

A találkozón egy másik területen jelentkezett súlyos problémát is felvetettünk, mely szerint a munkavállalók a hónap tízedik napján nem kapták meg bérüket, illetve hiába nyitottak számlát nem arra utalnak. Válaszában Kaczkó Tamás hangsúlyozta, hogy alvállalkozók esetében bérjellegű kifizetés, utazási költségtérítés lehetséges kézpénzben, de a B+N Zrt. alkalmazottai csak átutalással kaphatják a munkabérüket.

A B+N Zrt. és szakszervezetünk képviselői hasznosnak ítélték a problémák tárgyalásos úton történő megbeszélését. A hosszú távú együttműködés érdekében a jövőben is ragaszkodnak ahhoz, hogy a helyszínen orvosolják a problémákat.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.