A vasútegészségügy a MÁV rendszerének része már több mint egy évszázada. Az egészségügyi szakellátás fontos a vasúti dolgozók életében, mert speciálisan az ő munkakörülményeikből adódó egészségügyi kockázatokra van felkészülve. Segít a munkaalkalmasság megőrzésében, ami alapvető a biztonságos vasúti közlekedéshez. A rendszeres szűrések és ellenőrzések révén időben felismerhetők a foglalkozási betegségek. Gyors és célzott ellátást biztosít, így csökkenti a kieső munkaidőt és a hosszabb betegállomány esélyét. Mindezek mellett növeli a dolgozók biztonságérzetét és hozzájárul a hosszú távú egészségmegőrzéshez.
Az egészségügyben 2024-ben végrehajtott szakdolgozói béremelés jelentős és szükséges lépés volt, amely az ellátórendszer stabilitását szolgáló, differenciált elvek mentén valósult meg. Ugyanakkor azóta további ágazati bérrendezésre nem került sor, miközben a gazdasági környezet és a munkaeröpiaci folyamatok érdemben megváltoztak.
A 2026. évre vonatkozó minimálbér és a garantált bérminimum emelés önmagában üdvözlendő, azonban ez az egészségügyben dolgozók szűk rétegét érintve csupán bérfelzárkózást eredményezett, nem pedig valódi reálbér-növekedést, illetve nem érintette ez idáig a szakdolgozókat. - Ezzel párhuzamosan több más munkavállalói csoport esetében két számjegyű béremelések kerültek bejelentésre, ami tovább növeli az egészségügyi ágazat relatív bérlemaradását.
Különösen érzékenyen érinti ez a vasútegészségügyben dolgozó munkavállalókat, akik speciális, felelősségteljes feladatokat látnak el, és munkájuk közvetlenül hozzájárul a közlekedésbiztonsághoz, valamint a folyamatos egészségügyi ellátás fenntartásához. Az ágazatban tapasztalható szakemberhiány és az elvándorlás kockázata tovább erősödik, amennyiben a bérek nem követik a gazdasági realitásokat és más szektorok bérdinamikáját, melyben nagy szerepe van a magánegészségügy térnyerésének.
Álláspontunk szerint az egyes vasúti utazási kedvezményekről szóló 57/2009. (X. 20.) KHEM rendelet alapján az érintett társaságok munkavállalói vasúti utazási kedvezményre jogosultak. A hivatkozott jogszabály 2. §-a értelmében ugyanis a kedvezményezett vasúti társaság munkavállalóját és nyugdíjasát vasúti menetkedvezmény illeti meg. A jogszabály alkalmazásában kedvezményezett vasúti társaságnak minősül továbbá az elkülönült vasútegészségügyi szervezet (a továbbiakban: vasútegészségügyi szervezet) munkavállalója, közalkalmazottja és nyugdíjasa is.
Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 2. § 1. pontja szerint az elővárosi személyszállítási közszolgáltatás alapellátásnak minősül, valamint arra, hogy a törvény 37. § (1) bekezdése alapján az elővárosi vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző vasúti társaság munkavállalóját és nyugdíjasát utazási kedvezmény illeti meg.
Mindezek alapján tisztelettel kérjük Miniszter Urakat, hogy az érintett munkavállalók a részükre biztosított legyen a menetkedvezmény és ennek birtokában jogosultak legyenek a vállalati országbérlet megvásárlására. Továbbá vizsgálják meg az egészségügyi - és ezen belül a vasútegészségügyben - dolgozók bérének újbóli, érdemi rendezési lehetőségét, amely biztosítja a pálya vonzerőjének megőrzését, a szakemberek megtartását és az ellátás biztonságát.
Belügyminiszter Úrnak írt levél itt olvasható
Építési és Közlekedési Miniszter Úrnak írt levél itt olvasható