2017. 12. 08. 10:13

VSZ siker a MÁV-FKG Kft-nél!

Az Üzemi Tanács az a választott testület, amelyen keresztül a munkavállalók a munkahely vezetésében részt vesznek, amelynek a működésén keresztül az MT-ben felsorolt részvételi jogokat gyakorolják. Az MÁV FKG Kft. most megválasztott üzemi tanácsában 10 fő képviseli a munkavállalókat a Vasutasok Szakszervezete hathatós támogatásával.

2017. november 28-30. között járultak az urnák elé a MÁV FKG Kft. dolgozói, hogy megválasszák a vállalat új üzemi tanácsát.

A cég egész működési területére (Záhonytól Zalaegerszegig) kiterjedő választáson a szavazásra jogosult 1455 munkavállaló feladata nem volt kevesebb mint, hogy a 33 jelöltből kiválassza azt a 11 főt, aki majd őket képviseli az üzemi tanácsban.

A Vasutasok Szakszervezete mind a 11 helyre állított jelöltet. A jelöltek kiválasztásánál törekedtünk arra, hogy jelöltjeink a MÁV FKG Kft.  teljes működési területét, és valamennyi munkakörcsoportját megtestesítsék.

A szavazatok összeszámlálása után a leadott 8171 szavazatból 4228-t kaptak a VSZ jelöltjei, így 51,7 százalékos eredményt sikerült elérnünk. Ennek megfelelően, a munkavállalók döntése alapján a megválasztott testületben tíz fő jeleníti meg a Vasutasok Szakszervezetét és egy fő a VDSZSZ Szolidaritást.

Az üzemi tanács tagjai:

Dorn Zsolt

Vasutasok Szakszervezete

Farkas Attila

Vasutasok Szakszervezete

Farkasné Szabó Eszter

Vasutasok Szakszervezete

Feledy istván

VDSZSZ Szolidaritás

Nagy-Péter László

Vasutasok Szakszervezete

Nyíri András

Vasutasok Szakszervezete

Orosz József

Vasutasok Szakszervezete

Pintér Szilvia Anna

Vasutasok Szakszervezete

Tóth István

Vasutasok Szakszervezete

Veres Tamás

Vasutasok Szakszervezete

Virág Dávid

Vasutasok Szakszervezete

 

Köszönjük a munkavállalók bizalmát és a választásban közreműködő kollégák munkáját.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.