2018. 04. 17. 16:16

15. Heti VSZ Hírnök

A MÁV-START VÉT 2018.02.27-i ülésén az érintett felek között „egyezség” született a KSZ 7. sz. mellékletében szereplő normaidők felülvizsgálatára. A normázás során a munkáltató tervei szerint a szolgálati helyeken, minden munkafolyamatot mérni fognak. Szakszervezetünk számára elfogadható a munkáltató terve, viszont akkor több tisztségviselőnket is be kellene vonni a munkába a cél érdekében. Ez nem lehet probléma. Idáig rendben is lehetne az együttműködés a munkáltató és a szakszervezetek között. Azonban a munkáltató által elkészített normázás ütemterve április 10-én 16:16 perckor érkezett meg email-en, a terv alapján április 11-én pedig elkezdődik a normázás. Megitélésünk szerint ezzel az intézkedéssel a munkáltató megsértette a korrekt munkaügyi kapcsolatokat, hiszen 12 óra alatt nem lehet minden érintett helyre tisztségviselőt delegálni. A leírtak miatt szakszervezetünk a normázás ilyen egyoldalú végrehajtását elutasítja! A korrekt tájékoztatásnak az ütemterv minimum 7 nappal előre történő megküldése felelt volna meg.

 

Ne hagyja elveszni lejáró SZÉP kártyás juttatásait!

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Széchenyi Pihenőkártyákra (SZÉP kártya) 2016. december 31-ig utalt juttatások érvényessége hatályos jogszabályok értelmében idén 2018. május 31-én lejár, így ezek az összegek a kártyabirtokos számára elvesznek.

 

Még 2018. január 1-jétől változott az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások (táppénzek) folyósítási szabályainak rendszere, azonban a tapasztalatok azt mutatják, újra szólni kell róla. Az új szabályozás értelmében, a táppénzről szóló – hiánytalanul leadott – igazolás beérkezését követő naptól számított 8 napon belül ki kell fizetni az ellátást a munkavállaló részére.Ha a keresőképtelenség több, mint 8 napos, akkor minden 8. napi keresőképtelenséget követően (azaz 8 naponta) kell a táppénzt elszámolni és kifizetni. Amennyiben a 8. nap pihenő-vagy munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző nap számít a határidő utolsó napjának. Ha a munkavállaló a táppénz kifizetését a munkabérfizetéssel egy időben kéri – azaz nem igényli a 8 naponkénti elszámolást -, akkor ezt kérnie kell a munkáltatótól, mégpedig a Humán Ügyfélszolgálatokon vagy az időügyintézőnél elérhető nyilatkozat kitöltésével és leadásával! A hó végi torlódások elkerülése érdekében az igazolásokat és a nyilatkozatokat hónap közben, folyamatosan érdemes leadni. A további, a táppénzes igazolások leadásával kapcsolatos pontos teendőkről az időügyintézőknél és az ügyfélszolgálati irodákon lehet tájékozódni!

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) közös EU-s projektjének, a Fairwork projektnek kiemelt rendezvényét tartották a héten az osztrák Raidingban, melynek témája: „A Burgenland – Nyugat-Magyarország régió ingázói folyamatainak felmérése a munkavállalók és a munkaerő-piaci szempontból releváns hatóságok és intézmények szemszögéből“ tartalmú kutatás és szakmai tanulmány bemutatása, perspektívák, szakszervezeti feladatok, szociális partnerség a térség fejlődéséért. A Vasutasok Szakszervezete öt fővel képviseltette magát. A projekt tapasztalatairól itt tudhat meg többet.

A héten több kérdésben is a sajtó figyelmébe került a vasút:

Még legalább 4-5 évet kell várni a főbb budapesti pályaudvarok felújítására, mondta a MÁV egyik vezetője a Hír TV-nek. A kisebb agglomerációs vasútállomások is megújulnak, azt azonban nem lehet tudni, hogy mikor. Balatonfőkajáron viszont 80 millióból lett korszerű a váró, és rendezett a peron. A teljes cikk ITT érhető el.

Tavaly a teljes hálózaton összesen 1 831 556 percet, vagyis közel 3,5 évet késtek a személyszállító vonatok olvasható az Indexen. Ez nagyjából megegyezik a MÁV-tól megszokott átlaggal, az Index korábbi részletes adatkérése alapján a vonatok féléves bontásban 1,77 évet késtek a 2008-2014 közötti időszakban. Vagyis a nagyszabású vasúti beruházásoknak egyelőre nincs látszata a késések szempontjából. A cikk teljes terjedelemben ITT elérhető.

Megérkeztek a FLIRT villamos motorvonatok a felújított Budapest–Esztergom vasútra, és néhány kora reggeli járattól eltekintve átvették a szolgálatot. A május 20-i menetrendi módosítás után a zónázó – gyorsított – szerelvények alig több mint egy óra alatt járják végig a 2-es vonalat a jelenlegi másfél helyett.  A teljes cikk.

 

A 15. Heti VSZ Hírnök nyomtatható verziója itt érhető el.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.