2021. 05. 10. 12:00

18. Heti VSZ Hírnök

A múlt heti Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán (KVKF) folytatott tárgyaláson – mint ahogy arról honlapunkon is beszámoltunk – nem született eredmény. Nehezen is születhetett volna, hiszen a tulajdonos (a magyar kormány) képviselője (még csak nem is az illetékes államtitkár, „mert neki más dolga volt”) üres zsebbel, ajánlat nélkül érkezett az egyeztetésre. Most egyelőre még egyeztetés sem lesz.

A Homolya Róbert STRATOSZ elnök által kezdeményezett a munkavállalói és munkáltatói oldalra szűkített egyeztetésre 2021. május 7-én mégsem kerül sor. S történik ez azért, mert információnk szerint a jövő hét második felében a kormány nevében Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter is beszáll a tárgyalásokba, akitől a kormány „kialakult” álláspontjának közlése várható. További részletek honlapunkon.

 

A MÁV-START Zrt. TSZVI Szeged területén több tagunk jelezte, hogy az oktatások elszámolása a 8,4 órában foglalkoztatott munkavállalóknál nem megfelelően történik. Mi pedig utánajártunk.

Az oktatások idejének elszámolásáról a KSZ 39.§ 1. egyértelműen rendelkezik: „Az egyes munkakörökre kötelezően előírt oktatáson, továbbá a kötelező időszakos vizsgán eltöltött idő munkaidőnek minősül. A kötelező oktatáson, illetve időszakos vizsgán eltöltött idő tényleges tartamát, de legalább a napiteljes munkaidőt kell elszámolni.”  Tehát jelen esetben 8,4 órát és nem 8 órát kell elszámolni. Csakhogy számos esetben nem ez történt.

Kértük a munkáltatót, vizsgálja ki, hogy az Igazgatóság területén mely szolgálati helyeken, mennyi munkavállalót érint az oktatási idők rossz elszámolása. Ezzel együtt kértük, hogy szüntesse meg ezt a helytelen gyakorlatot és rendezze az érintett kollégák elszámolását.

Felvetésünkre a munkáltató soron kívüli vizsgálatot rendelt el, amely két telephely esetében igazolta a felvetésünket: „valamennyi kötelező oktatásra, illetve időszakos vizsgára vezényelt 8,4 óra napi munkaidő figyelembe vételével foglakoztatott munkavállaló részére nem a KSZ. 39.§. 1. pontban foglaltak szerint került elszámolásra a kötelező oktatáson, illetve az időszakos vizsgán törtnő részvétel.” A hibát a munkáltató javította és gondoskodott az elszámolások helyesbítéséről.

Negyedik éve fut a „Passzold vissza tesó” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdetett meg. Az idei első akcióban 2021. május 1. és június 30. között vehetünk részt.

A kezdeményezés egyre népszerűbb: 2018 óta több mint 640 helyszínen összesen 2,5 tonna mobiltelefont gyűjtöttek össze a résztvevők.

A cél, hogy minél több adatmentes, már nem használható mobilkészüléket, GPS-t vagy táblagépet és ezekhez használt töltőket vegyenek át adományként, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot, és támogatva a kongói főemlősök élőhelyének megmentését és a helyi közösségek életét. A használt készülékekből többek között 17 féle fémet lehet visszanyerni, például aranyat, ezüstöt, palládiumot, rezet. A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok bányászata Afrikában a veszélyeztetett fajok (pl. gorillák, bonobók és csimpánzok) élőhelyét, fennmaradását fenyegetik. Ha ezen fémek újrahasznosítása nagyobb mennyiségben valósulna meg, akkor az előállításukhoz szükséges ércek bányászata is csökkenhetne. 

Mindenki tehet egy fenntarthatóbb világért. Hasznosítsuk feleslegessé vált készülékeinket, adjuk le a hozzánk közel eső gyűjtőponton! Bővebb információ az akcióról, a gyűjtőhelyekről itt olvasható.

Letölthető dokumentum:

18. Heti VSZ Hírnök

 

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.