2019. 05. 20. 20:52

20. Heti VSZ Hírnök

A VSZ május 17-18-án tartott XIX. tisztújító kongresszusa Meleg János elnököt, Horváth Csaba szervezetpolitikai alelnököt és Zlati Róbert érdekvédelmi alelnököt nagy többséggel megerősítette eddigi pozíciójában.

A Kongresszuson meghívottként jelen volt és felszólalt Fónagy János államtitkár, Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke és több szomszédos ország szakszervezeti vezetője is. Elfogadta a meghívást Sabine Trier, az Európai Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) főtitkár-helyettese is. A VSZ újraválasztott vezetése ígéri, a megkezdett úton irányítja tovább a szervezetet, mert Meleg János elnök szerint erre a kongresszus egyértelmű felhatalmazást adott. Az elnök hozzátette, ha lehet, akkor az eddigieknél is határozottabban, s ha kell, még harcosabban fognak fellépni a munkavállalók érdekeiért. Részletek a júniusi Magyar Vasutasban. Fényképek honlapunk galériájában.

Május 14-én újra tárgyalóasztalhoz ültünk a MÁV FKG Kft-nél. Ismét több ponton sikerült jobbá tenni a vállalat Kollektív Szerződését. Szakszervezetünk korábbi javaslatára módosult a Kollektív Szerződés 31.§-a. Ennek értelmében a jövőben a 60. életévüket betöltött munkavállalók egy nap pótszabadságban részesülnek. Történt még egy változás, öt nap pótszabadságot kaphatnak a Crohn betegségben szenvedő kollégák, szintén a VSZ. javaslatára. A gépjárművezetési pótlék 50 százalékkal emelkedett. Ennek megfelelően már 9 Ft/km díjazásban részesülhetnek a vállalati gépkocsit vezető kollégák. A részükre biztosított pihenőidő is bekerült a Kollektív Szerződésbe. A főfoglalkozásként gépjármű vezetéssel foglalkozó munkavállalókat a jövőben 10000 Ft egyszeri díjazás illeti meg a vezetői engedély érvényességének meghosszabbításáért. Jelentős változás történt a helyettesítési díj (43.§) tekintetében is. Itt valamelyest csökkent a díjazás, viszont lényegesen szélesebb munkavállalói kör részesülhet ebben a díjazásban. További részletek honlapunkon.

Budapest-Keleti pályaudvar bezárása kapcsán a feladatok átcsoportosítása a többi budapesti szolgálati helyen megnövelte a már meglévő létszámhiányt. A létszámhiány és a többletfeladat fokozott terhelést jelent az érintett munkavállalói körnek. A Vasutasok Szakszervezete ezért kezdeményezte, hogy a Budapest-Keleti pályaudvar átépítése miatt kialakult többlet feladatokat ellátó MÁV START Zrt. munkavállalók - a tényleges munkavégzésük figyelembevételével - plusz díjazásban részesüljenek. Javaslatunk mellett konzultációt is kezdeményezünk e tárgykörben.

Május 15-én a MÁV Csoportba tartozó leányvállalatok (MÁV Zrt., MÁV-START Zrt., MÁV Szolgáltató Központ Zrt., MÁV-HÉV Zrt., MÁV FKG Kft. és a MÁV KFV Kft.) a Samoptic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel (továbbiakban Szolgáltató) megkötötték a szerződést a munkavállalók szemüvegellátására (50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet: képernyős munkakörhöz kapcsolódó éleslátáshoz szükséges szemüveg biztosítása).A szemüvegellátás folyamata nem változik a szükséges nyomtatványokat a munkáltató engedélyével a humánpartner kollégák állítják ki. A nyomtatványokkal először az üzemorvost majd a szemész szakorvost kell felkeresni. A nyomtatványokkal és a szemészeti vizsgálat eredményével tud a munkavállaló szemüveget készíttetni a szerződött szolgáltató optikai szaküzleteiben. Az ellátásra vonatkozó további tudnivalók honlapunkon olvashatók.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.