2017. 02. 20. 00:00

7. Heti VSZ Hírnök

A mögöttünk álló hét legmeghatározóbb híre az volt, hogy Magyarország Kormánya támogatta a szakszervezetek és a munkáltató által felelősen kialakított, a 2017 és 2019 közötti hároméves időszakra szóló közös álláspontot a bérrendezésekre vonatkozóan. A javaslat a 2017-es évre átlagosan 13 százalék, a 2018-as évre átlagosan 12 százalék, a 2019-es évre átlagosan 5 százalék béremelést irányzott elő, amely mintegy 36 ezer, nem vezető beosztású munkakörben dolgozó vasutast érint. A szakszervezetek és a munkáltató várhatóan a február 20.-i héten VÉT-ülésen döntenek az előzetes szándék véglegesítéséről, a részletes szabályozásokról és intézkednek a béremelés 2017. január 1-ig visszamenőleg történő végrehajtásáról. 

Javul ugyan a vasutasok helyzete a tervezett hároméves béremelés nyomán, de a Vasutasok Szakszervezete szerint ez önmagában nem oldja meg például a MÁV-nál kialakult kritikus létszámhiányt, a helyzet rendezése érdekében további intézkedések szükségesek, egyebek között életpályamodell kidolgozása. 

A 3 évre szóló, összesen 30 százalékos béremelés fontos, mert ezáltal javul a vasutasok bérpiaci helyzete, erősödik az ágazat munkaerő-megtartó képessége, azonban ez az első intézkedés azok közül, amelyek biztonságot és jobb megbecsülést garantálhatnak az ágazatban dolgozóknak és kiszámítható jövőt az új belépőknek. Azonban a 3 évre tervezett béremelés még nem oldja meg az ágazatban uralkodó súlyos létszámhiányt. A VSZ továbbra is sürgeti a kiszámíthatóságot garantáló életpályamodell kidolgozását, amelyre részletes javaslatot tett a cégvezetésnek, valamint a munkakörülmények javítását és az ésszerűtlenül szigorú vizsgáztatási rendszer "lazítását". Az ágazatot sújtó problémák megoldására foglalkoztatást elősegítő együttműködési megállapodást készítettek elő a szakszervezetek és a munkáltató, amelyről a bérmegállapodás aláírása után születhet meg az egyezség. 

A VSZ közleménye itt teljes egészében elolvasható. 

Ezekről is beszélt az RTL KLUB Híradójában Meleg János, a VSZ elnöke, ami itt meg is nézhető. 

Sokmilliárdos beruházással új pályák készülnek, állomások átépítésére kerül sor, modern biztosító berendezések telepítése történik. Látszólag minden rendben is lenne, ha nem lenne a mindezeket működtető ember, akinek a normális munkakörülményeit elfelejtették megteremteni. A MÁV Zrt. és az érdekképviseletek között kötött Együttműködési Megállapodások folyamatosan rögzítik a munkavállalók egészségvédelmével kapcsolatos munkáltatói kötelezettség vállalásokat, így a képernyős munkahelyek kialakításáról szóló követelmények rendszerének érvényesítését is. 

Sajnálatosan az elmúlt időszakban a munkahelyeken – több esetben is – éppen ezek ellenkezőjéről győződtünk meg. A közelmúltban Győr állomás forgalomirányítói képernyős munkahelyei kapcsán adtunk át foglalkozás egészségügyi szakvéleményt a munkáltató részére. Most pedig egy 2015-ös NIF beruházás keretében létesített 

püspökladányi képernyős munkahelyek problémáira vagyunk kénytelenek ráirányítani a figyelmet. A közel 121 milliárd forintos beruházás támogatása kétmillió ember közlekedéséhez, és ezáltal életminőségének javításához járult hozzá, de a képernyős munkahely tervezése és létesítése során nem vették figyelembe a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről szóló rendelet és a képernyős terminállal végzett irodai munka ergonómiai követelményeit tartalmazó szabványsorozat előírásait. 

Követeljük, hogy a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető ergonómiai hiányosságok megszüntetésére azonnali intézkedések történjenek, amelyről soron kívül tájékoztatást kérünk! Várjuk továbbá a munkáltató magyarázatát, a közel egy éve feltárt hiányosságok megszüntetésére miért nem hozott intézkedéséket, valamint elvárjuk, hogy tárja fel és nevezze meg a kialakult helyzet felelőseit! 

A teljes történet elolvasható honlapunkon. 

Közel kétévnyi vita után sikerült a Vasutasok Szakszervezetének elérni, hogy módosuljon a kollektív szerződés azon része, amely a pályás és TEB-es munkavállalók éjszakai vágányzári foglalkoztatására vonatkozóan alkalmazni rendelte az ún. „72 órás szabályt”. Mint ismeretes, az érintett munkavállalók általános munkarendben kerültek foglalkoztatásra, ennek ellenére rendszeresen dolgoztak éjszaka, valamint hétvégén. Az így felmerült áldatlan állapotokat szünteti meg – reményeink szerint végérvényesen – a most, egyelőre kísérleti jelleggel 4 hónapra bevezetésre kerülő új szabályozás. Természetesen a módosítások következtében a többi, a munkaidőre és a munkaidő-beosztásra vonatkozó szabály is korrekcióra szorult. 

Az új szabályozás részletei megtalálhatóak honlapunkon. 

Rövid hírek: 

- Az Utasellátó Központnál a VSZ kezdeményezésére, hosszú huzavona után sikerült tisztázni az egyéni tisztítószerek kiosztásának szabályait. Az utaskísérő és étkezőkocsis kollégák január 1-től visszamenőlegesen megkapják a járandóságukat. 

- A MÁV FKG Kft-nél elsősorban a Vasutasok Szakszervezetének köszönhetően, több hónapos tárgyalást követően 2017. január 1-ig visszamenőlegesen módosult a Kollektív Szerződés (részletek hamarosan). 

- Végre nyugvópontra került a MÁV-START Zrt. Miskolc TSZVI Helyi Függeléke körül kialakult bonyodalom, ami a 8,4 órás munkaidő és a 16.00 órás szolgálati idő bevezetése miatt keletkezett. A Vasutasok Szakszervezete Területi Képviselete nyitott volt arra, hogy választható legyen a munkavállalók számára az emelt munkaidőben történő foglalkoztatás, de csak abban az esetben, ha az maximum 14,3 órás szolgálati idővel valósul meg. Ezt a társszakszervezet 2016 nyara óta nem támogatta, de a munkavállalók által gyűjtött aláírások meggyőzték és így végre megszülethetett a megállapodás

Vasutasok Szakszervezete 

Hírnök nyomtatható változata innen tölthető le.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.