2016. 12. 18. 22:30

A Vasutasok Szakszervezete nem engedné el a vasútőröket

Nem tárgyal a MÁV vezetésével a vasútőrök kiszervezéséről a Vasutasok Szakszervezete. Legalábbis érdemben addig biztosan nem, amíg Seszták Miklós minisztertől nem kapnak választ a szerelvényeken utazó biztonsági őrök megvédése és az utasok érdekében december elején írt petíciójukra. A cégvezetés – úgy tűnik –, mit sem törődik a tiltakozással, s a miniszteri választ meg sem várva készül külsősök kezére adni több száz vasútőrt, amivel nemcsak az érintett munkavállalók, hanem az utasok és a jegyvizsgálók biztonságát is veszélyezteti.

Annak ellenére hívta tárgyalni a szakszervezeteket a MÁV Zrt. vezetése a vasútőri tevékenység és több száz ember külső cégbe adásáról, hogy a folyamat megakadályozására írt szakszervezeti petícióra még nem is reagált a címzett, Seszták Miklós miniszter – közölte a Vasutasok Szakszervezete. A VSZ tiltakozik a kiszervezés ellen, s addig érdemben nem is hajlandó tárgyalni ennek a részleteiről, amíg nem kapja meg a miniszter válaszát – szögezi le a közlemény.

A szakszervezet többek között azért – is – ellenzi a változtatást, mert volt már olyan időszak, amikor a cég vállalkozóknak engedte át ezt a tevékenységet, ami egyebek között abból áll, hogy biztonsági őrök utaznak a szerelvényeken, s az esetleges inzultusok során megvédik az utasokat és a jegyvizsgálókat is. A korábbi próbálkozás lesújtó eredménnyel zárult a MÁV, az utasok és nem utolsó sorban az érintett munkavállalók számára is. A biztonsági-szolgáltatási, őrző-védő piac köztudottan a legsötétebb, a legnehezebben átlátható terület, ahol a törvényt – például a Munka törvénykönyve passzusait is – a legkönnyebb kijátszani, többek között az alvállalkozók foglalkoztatásának végeláthatatlan sorával – érvel Meleg János, a VSZ elnöke. Ezek a tisztázatlan jogviszonyú gazdasági társaságok, kevés kivételtől eltekintve nem biztosítják sem a törvényeknek megfelelő, tisztességes foglalkoztatást – a törvényes munkaidő többszörösét kell szolgálatban tölteni „fillérekért” –, sem azt a magas szintű szolgáltatást, ami elvárható, s amit jelenleg a MÁV Zrt.-nél dolgozó vasútőrök nyújtanak – állítja számtalan rossz tapasztalat alapján Meleg János. Az elnök állítja, a külsősök kezében az utasok sincsenek biztonságban. Jó néhány vonalon ugyanis jelenleg is „kintről” pályázott vállalkozók végzik ezt a munkát, s a szakszervezet többször tapasztalta, hogy nem-, vagy csak részben végzik el a rájuk bízott feladatokat. Vagyis, azokon a vonatokon, amelyeken szerződött cég adná a biztonsági kíséretet, gyakran védtelenül utaznak az utasok és a jegyvizsgálók, s egy esetleges inzultus során nincs, aki megvédje őket.

Az egykori kudarc után a cégvezetés – és a tulajdonos – néhány évvel ezelőtt visszavette ezt a szolgáltatást, s a vasútőrök ismét biztonságban érezhették magukat. A VSZ azonban úgy tudja, a MÁV Zrt. vezetése 2015-ben újabb utasítást kapott: „szabaduljon meg” ettől a tevékenységtől, pályázat útján adja át olyan külső biztonsági cégnek, amely a munkával együtt az ott dolgozókat is átvenné és meghatározott ideig – egy évig – a MÁV Zrt-nél kötött Kollektív Szerződés megtartásával foglalkoztatná őket. A szakszervezet információi szerint a folyamatnak legkésőbb 2017 elejére be kell fejeződnie. Vagyis, a felelősségteljes munkát végző vasútőrök ismét kerítésen (MÁV-on) kívül lesznek, kiszolgáltatva különféle, kétes hírű cégek tulajdonosainak kényére, kedvére.

A mintegy 15 ezer tagot képviselő Vasutasok Szakszervezete a december elején írt petícióban felkérte Seszták Miklóst, hogy vonja vissza a vasútőrök kiszervezésére adott utasítást, mert ez nemcsak a több száz érintett munkavállaló, hanem évente több millió utas, valamint a MÁV-csoport érdekét is szolgálja. Az elnök leszögezi: a VSZ addig nem tud érdemben egyeztetni a cégvezetéssel a kiszervezésről, amíg a miniszter nem válaszol a petícióban foglaltakra.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.