2016. 11. 18. 22:36

Közös bérkövetelés

Közös bérkövetelést tett le a MÁV Csoport asztalára a Vasutasok Szakszervezete, a VDSZSZ Szolidaritás és a Mozdonyvezetők Szakszervezete. Ezt november 18-án közös sajtótájékoztatón jelentették be a szakszervezetek.

2019-ig 4000 fős létszámcsökkenéssel számol a MÁV-csoport: a következő években jelentős számban nyugdíjba vonuló vasutasokon kívül sok aktív munkavállaló is hátat fordít a vállalatcsoportnak, utánpótlás azonban nem érkezik. Mindezért többek között a versenyképes fizetések hiánya és a vasutasok rossz körülményei tehetők felelőssé. Drasztikus, sürgős változtatásra van szükség annak érdekében, hogy a vállalatcsoport működőképes maradhasson!

Első lépésben jövőre azt szeretnék, ha a vasúttársaság minden munkavállalójának a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKSZ) keretein belül megszülető országos szintű garantált szakmunkás bérminimum-emelés mértékével megegyező fizetésemelést biztosítanának. A vasúti munkahelyek megőrzése érdekében legalább 30%-ot kitevő, legkésőbb 2018-ig teljesítendő béremelésre van még szükség a szakszervezetek szerint.

Tehát, 2017. január 1-től a minimálbérre, illetőleg a bérminimumra való ráálláson túlmenő alapbéremelést várnak el a szakszervezetek. Ezen belül elvárás, hogy a keresetfejlesztés megoszlásának szerkezetére az elkövetkezendő bértárgyalások során kialakított közös álláspont legyen az irányadó.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy annak érdekében, hogy 2016. évben a vasutas keresetek a 2015. évi keresetekhez viszonyított reálértékét megtartsák, a vasutas munkavállalók mindegyike számára még ez évben – az éves bérmegállapodásnak megfelelően- szükséges egy egyszeri egyösszegű kifizetés is.

Kiemelt figyelmet kell fordítani a kollektív szerződés módosítására, valamint egy középtávú foglalkoztatáspolitikai megállapodás megkötésére is a már megkezdett egyeztetési folyamatok mentén.

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése mintegy 18 ezer vasutast fog érinteni. Abban az esetben, ha a többi kategóriába tartozók béreinek rendezése nem történik meg a megfelelő mértékben, akkor összetorlódnak a munkakörök (MMK-k), és semmilyen különbség nem lesz a vasutasok 50%-ának bére között. Ez pedig olyan helyzetet teremtene ami még nagyobb elvándorláshoz is vezethet.

A MÁV közleményben reagált a szakszervezetek sajtótájékoztatójára.

November 30-tól kezdődnek a vasúttársaságnál a szakszervezetekkel folytatott bértárgyalások, amelyeken foglalkoztatáspolitikai intézkedésekről is egyeztetnek majd - közölte a MÁV Zrt. A MÁV vezetősége egy hosszabb távra szóló bérfelzárkóztatási program bevezetését kezdeményezte, amely kiszámítható életpályamodellt biztosítana a vasutasok számára. A javaslat egyeztetése az érintett minisztériumokkal folyamatban van - tették hozzá. A közlemény szerint a MÁV-csoport valamennyi leányvállalata bérfelzárkóztatási programot állított össze, ezek alappillérei minden vállalatnál azonos elvekre épülnek, az intézkedéscsomag tartalmában illeszkedik az egyes társaságok munkaerő-összetételéhez, a stratégiai munkakörök bérelmaradásának kompenzálásához.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.