2016. 12. 16. 22:33

MÁV Zrt. VÉT: folytatódtak az év végi tárgyalások

Megállapodás az egyszeri kifizetésről, maradnak a VBKJ alanyi jogú elemei. A december 15-i napirend a korábban meghatározott elemeket tartalmazta, azonban a munkáltató a tárgyalás elsődleges témájaként, a szakszervezetekkel egyetértésben, a decemberben esedékes egyszeri kifizetést jelölte meg.

A napirend előtti felvetések időszakában, a Vasutasok Szakszervezete öt felvetést tárt a munkáltató elé.

  1. Kiskunfélegyháza állomáson tartott időszakos oktatások ügye, amelyet 13-14 fokos teremben tartottak meg. Arra kértünk választ, hogy ki a felelőse ennek a szervezésnek, és hogy fordulhatott elő az, hogy a munkavállalók fűtetlen teremben kellett, hogy végigüljék az oktatás idejét.
  2. Felsőzsolca – a munkavállalóktól pár ezer forintot akar a munkáltató visszavenni a megváltozott foglalkoztatás okán. Ezt a helyzetet méltatlannak érezzük, főként annak tekintetében, hogy a leginkább hangoztatott cél a munkavállalók elégedettségének növelése.
  3. Éleslátást biztosító szemüvegekről szóló utasítás – sérelmeztük, hogy a véleményezésre kiküldött utasítás tervezet szinte azonnal utasításként jelent meg a munkáltatói jogkörgyakorlók felé.
  4. A munkáltató által kiadott, a váltókezelőkre vonatkozó rendelkezést nem támogatjuk, annak visszavonását kértük.
  5. A vasútőrök kiszervezéséről kértünk bővebb tájékoztatást.

A munkáltató a felvetések kapcsán megígérte, hogy a lehető leghamarabb kivizsgálja azokat és a választ eljuttatja szakszervezetünk részére. Emellett, a váltókezelőkről szeretne egy külön egyeztetést folytatni. A vasútőrök kiszervezése kapcsán december 19-én lesz hivatalos egyeztetés, ott fog a biztonsági szervezet részletes tájékoztatást adni az okokról, körülményekről és feltételekről.

A napirend kapcsán az egyszeri kifizetés témakörében a munkáltató konkrét javaslattal érkezett. Ez alapján a MÁV Csoport 6-17 MMK-ban dolgozói részére, a jövő hét elején bruttó 35.000 Ft-ot fizettek volna fejenként. (kivéve a VKF Kft.-t, és a Záhony-Portot, utóbbinál az összeg 20.000 Ft/fő).

Ezt a javaslatot a szakszervezetek nem fogadták el. Meleg János elnök 50.000 Ft-ot tartott elfogadhatónak. Rövid egyeztetés után végül megállapodás született arról, hogy a fent említett munkavállalói kör részére bruttó 45.000 Ft/fő egyszeri kifizetést fizet a munkáltató, amelyet még Karácsony előtt elutalnak a munkavállalóknak.

Ezt követően a VBKJ elemek kerültek egyeztetésre, ahol az egyetlen függőben maradt vitapont az egyes elemek kifizetésének ütemezése maradt. Ennek részletes megvitatására január elején kerül sor.

Egyebek mellett (szóban) rögzítésre került, hogy a kollektív szerződésben – a VBKJ maximum feletti – rögzített vállalásokat a munkáltató fenntartja, vagyis továbbra is számíthatunk az alanyi jogon járó SZÉP-kártya vendéglátás juttatásra, valamint az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-hozzájárulásra. Ennek mértékének esetleges emelése is szóba került, amelyet szintén januárban véglegesítenek a tárgyaló felek.

A jövő évi bérfejlesztésre vonatkozó érdemi tárgyalásokra is csak jövőre kerülhet sor, mert a tulajdonosi felhatalmazás nem érkezett meg a MÁV Zrt.-hez, így a társaság nem is tett semmilyen ajánlatot ebben a témakörben.

A kollektív szerződés módosítás témaköreinek, valamint az új Együttműködési Megállapodás feltételeinek megtárgyalására december 20-án kerül sor.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.