2018. 03. 29. 18:49

Megmondtuk: legyen életpálya

2017. októberében kezdődött el a MÁV Zrt.-nél a 2004-ben bevezetett HAY munkakör értékelési rendszer – szakszervezetünk által régóta szorgalmazott -megújítása. Most tájékoztatást kaptunk a projekt állásáról.

A projekt megvalósítandó kiemelt céljai pl.:

  • életpályamodellek kialakítása
  • kritikus munkakörök beazonosítása
  • bérsávok és juttatások felülvizsgálata
  • szükséges képzések és kvalifikációk pontosítása.

A rendszer eddigi felülvizsgálatának eredményeként kiadásra került az egységes általános munkaköri leírásgyűjtemény, valamint a munkaköri regiszter, amely tartalmazza a MÁV Zrt-nél alkalmazott valamennyi munkakör betöltési követelményeit. A Vasutasok Szakszervezete eddigi kezdeményezéseinek megfelelően részt vesz a rendszer megújításában.

Kérésünknek megfelelően, március 29-án szakszervezetünk tájékoztatást kapott a munkáltatói oldal képviselőitől a csoport szintű munkaköri megújító projekt állásáról, céljáról, eddigi eredményeiről és ütemezéséről. A VSZ szakmai képviseleteinek az egyeztetésen résztvevő vezetői közvetlenül kérdezhettek és mondhattak véleményt a projektről. Ez jobb lehetőséget teremtett a projekt részletes megismerésére, mint a megelőző napon tartott csoport szintű egyeztetés.

A tájékoztatást Kardos János MÁV Zrt. folyamatmenedzsment vezető tartotta, de székházunkban üdvözölhettük Kovács Tamást a MÁV Zrt. új humánerőforrás gazdálkodási igazgatóját is.

A tájékoztató elején Kardos János hangsúlyozta, hogy ez egy közös projekt az érdekképviseletekkel. A középtávú megállapodásban rögzítették a felek, hogy annak hatálya alatt elvégzik a MÁV Zrt. besorolási rendszerének felülvizsgálatát. A csoportszintű projekt folyamata során a munkáltatók eddig összeállították a munkaköri regisztert, amely az egyes munkakörök betöltésének bemeneti követelményeit és az önálló munkavégzéshez szükséges feltételeket tartalmazza, illetve ezeket tisztázza, rendezi.

A projekt során nem cél – de lehetőség – a munkakörök számának csökkentése. (MÁV-Csoport szinten jelenleg 1611 munkakör létezik.) Ellenkezőleg, amennyiben igény, szükség van rá, akkor új munkakörök létrehozásának nincs akadálya. Ehhez csoport szintű eljárásrend kidolgozása szükséges, de a módosítás, létrehozás felelőssége vállalati szintű marad. A folyamat során rendszerszemléletű gondolkodással el kívánják érni a munkakörök MÁV csoport szintű harmonizációját, egymásra épültségének létrehozását.

A lehetséges életpályákat minden munkaköri csoportban fel kívánják vázolni. Ez azt jelenti, hogy a vállalathoz jelentkezett újfelvételes munkavállalónak meg tudják mutatni, hogy milyen feltételek mellett tud előre lépni a vasúti ranglétrán. Ez a gondolkodásmód a Vasutasok Szakszervezete évek óta hangoztatott életpályamodell javaslatába illeszthető és éppen ezért üdvözlendő, de még javítható, javítandó, amelyet el is mondtunk a megbeszélésen.

A munka szakmacsoportonként folyik majd. Első körben (kvázi pilotként) a pályás munkakörök felülvizsgálata kerül sorra. Egy-egy szakmacsoport vizsgálatának időigénye nehezen meghatározható, hiszen előre nem tudható, hogy milyen felvetések érkeznek. A pályás területen például 42 munkakör tekintetében 28 módosítási igény jelentkezett, amelyek mindegyikét meg kell vizsgálni. A munkába a Hay tanácsadót is be kívánják vonni és a projekt során minden felvetődött igényt, javaslatot meg kívánnak vitatni természetesen a csoportszintű összhang megtartása, illetve megteremtése mellett. Mivel szakmacsoportonként folyik majd a vizsgálat, ezért ezekbe a munkákban szakszervezeti oldalon  - a csoportszintű projektbe delegálton kívül - az egyes szakmacsoportok képviselői, szakértői is részt tudnak majd venni.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.