2022. 01. 12. 23:14

A VSZ elérte: a MÁV-Volán-csoportnál kezelhető a bértorlódás

Teljesült a Vasutasok Szakszervezete követelése: a járulékterhek csökkentéséből származó megtakarítást a feltorlódott bérek kezelésére fordíthatja a MÁV-Volán-csoport. Mint ismert, a VSZ és a Volánbusznál működő Közúti Közlekedési Szakszervezet a napokban a bérek kritikus feltorlódásától, a bérrendszer totális összeomlásától tartva levélben kért pénzügyi segítséget a kormánytól. A két szakszervezet közös megoldási javaslatát elfogadták és engedélyezték a döntéshozók.

Mint arról többször is beszámoltunk, a minimálbér nagymértékű emelése miatt kialakult bértorlódás kritikus helyzetet teremtett a MÁV-Volán-csoporton belül, több munkavállaló is a felmondását fontolgatta. Ennek oka egyértelműen a legalacsonyabb bérek nagymértékű felzárkóztatása volt, miközben minimálisra csökkent az érintett bérkategóriák közötti különbség.

A VSZ és a KKSZ is jó ideje dolgozott a probléma megoldásán, s végső próbálkozásként a kormánytól kértek segítséget, egészen pontosan azt javasolva, ami most meg is valósulhat. Azzal, hogy a döntéshozók engedélyezték a járulékterhek 4 százalékos csökkenéséből adódó megtakarítás „visszaforgatását” a bérekbe, a munkáltatónak lehetősége lesz ebből feloldani a feszültséget. A VSZ tehát elérte a célját a kormánynál. 

A cégcsoportnál egyébként a hároméves bérmegállapodásnak megfelelően 2022. január 1-jétől 10 százalékkal nőnek az alapbérek. A munkáltató az emelést a 2021. december 31-én érvényes besorolás szerinti alapbérekre hajtja végre. Amennyiben a munkavállaló besorolási bére ezt követően sem éri el a rá irányadó bérminimum (minimálbér esetén 200 ezer forint, garantált bérminimum esetén 260 ezer forint) összegét, az „a megfelelő értékre kiegészül”. A Volánbusznál lehet eltérés, tekintettel a belső integrációs folyamatra, esetükben a 10 százalék mértékű béremelés esetleges differenciálásáról a kollektív szerződést kötő feleknek kell megállapodniuk.

A bértorlódások kezelésére a rendelkezésre álló források alapján kidolgozott javaslatát a munkáltató a csoport szintű érdekegyeztető tárgyalásokon a következő hetekben egyezteti az érdekképviseletekkel.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.