2020. 09. 13. 07:58

Gondoskodás MÁV-HÉV módra…

A MÁV-csoportban egyedüliként elutasította a MÁV-ÉVEK Program bevezetését a MÁV-HÉV Zrt. De a cég nem állt meg egy sima elutasításnál. Nagyívű tanácsot kaptunk arra vonatkozóan, hogyan kellene a tagjainkkal a nyugdíjba vonulásukat követően is törődnünk.

A tanácsot köszönjük. S már meg is fogadtuk. Jó pár évvel ezelőtt. De a lényeg természetesen nem a munkáltató ezirányú hiányos információin van, hanem szakszervezetünk eredeti kezdeményezésén.

De miről is szól a MÁV-Évek Program? Egyszerűen arról a gondoskodásról, amellyel a felelős munkáltató segíti a pályafutásuk végén járó – esetleg orvosilag alkalmatlanná vált -, a cégnél hosszú időt eltöltő munkavállalóit.

Az már látszik, hogy – régi, elavult beidegződés mentén – a MÁV-HÉV Zrt-nél nagyon mást gondolnak a felelős munkáltatásról és a munkavállalói gondoskodásról.

De nézzük a tényeket:

Szakszervezetünk július 6-án kezdeményezte a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatójánál, hogy a HÉV-nél is vezessék be a MÁV-ÉVEK Programot.   Augusztus 6-án szóban is kifejtettük a kezdeményezésünk célját és ismertettük a Program rendeltetését és főbb elemeit. Az egyeztetésen a vezérigazgató arra tett ígéretet, hogy áttanulmányozzák a Programot és megvizsgálják annak - egyelőre egyoldalú - alkalmazásának lehetőségét. Nos, ezek után érkezett a hivatalos válasz: a MÁV-HÉV Zrt. nem vezeti be a MÁV-ÉVEK Programot. Az elutasítást természetesen részletes indoklás követi, amelynek egy része egészen elképesztő.

A munkáltató – képzett szakembergárdája segítségével – arra a megállapításra jutott, miszerint nincs meggyőződve arról, hogy a Program összeegyeztethető a hatályos jogszabályokkal, hiszen a köztulajdonban álló munkáltatók esetében az Mt. végkielégítésre vonatkozó szabályaitól nem lehet érvényesen eltérni. Nos, önmagában ez igaz, csakhogy a MÁV-HÉV-nél nyilvánvalóan átaludták azt a jogszabályt (2012. évi LXXXVI. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról), amely az új Mt. hatálybalépését megelőzően megkötött és hatályos kollektív szerződés szabályait hatályban tartotta. Így, ha egy 2012 előtt megkötött és hatályban lévő kollektív szerződés eltérő végkielégítési mértékkel rendelkezett, az erről szóló jogszabály alapján, továbbra is hatályban maradt.  Ráadásként a MÁV-ÉVEK Program nem végkielégítést fizet, hanem a munkáltató felmondása alapján fizetendő összeget váltja át szolgálati időre, amellyel a munkavállaló munkaviszonya a rá irányadó nyugdíjkorhatár betöltéséig megmarad úgy, hogy őt a munkavégzés alól felmentik, és megállapított összeget időarányosan elosztva, munkabérként kapja meg. Talán figyelmesebben kellett volna olvasgatni.

Természetesen az ügy részünkről ezzel nem ért véget. Továbbra is meggyőződésünk, hogy  a HÉV-nél sok időt eltöltött munkavállalók is megérdemlik azt a gondoskodást, amit a MÁV-csoport többi munkavállalója megkaphat.

Kapcsolódó dokumentumok:

Kezdeményezésünk a MÁV-Évek bevezetésére

MÁV-HÉV válasz MÁV-ÉVEK

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.