2019. 07. 03. 13:11

Megkezdődtek a 2019. évre vonatkozó további bértárgyalások

A márciusi bérmegállapodásban foglaltaknak megfelelően ma megkezdődtek a 2019. évi további béremelést szolgáló tárgyalások. A tárgyalás elején dr. Homolya Róbert elnök-vezérigazgató tájékoztatta a szakszervezeteket a MÁV-csoportot érintő kérdésekben.

Ennek keretében elmondta, hogy elkészült a vasútstratégia. A stratégia alapvetése, hogy a közösségi közlekedés alapja a vasút. Azonban az utazási szolgáltatás emelése, a nagyobb utasélmény biztosítása még sok munkát jelent, ami nagyon hosszú folyamat. Ahhoz, hogy a fejlesztéseket előkészítő munkák elkezdődhessenek, a kormánynak el kell fogadnia a stratégiát.

Óriási a lemaradás karbantartásban és fejlesztésben. Sok projekt már most is fut a szolgáltatás minőségének javítására. A nemzetgazdaság legnagyobb kiemelt beruházásai - a paksi bővítés után - vasúti beruházások (Budapest-Belgrád vasútvonal, új motorvonatok, stb). Az egységes szolgáltatási színvonal megteremtéséhez egyenszilárdságú törzshálózat szükséges, amely kialakítása 4-5 éves folyamat.

A vasutasságnak éreznie kell, hogy merre megy, fejlődik a magyar vasút.  Meg kell szüntetni a vasutassá válást akadályozó tényezőket. Ehhez szükséges az egész képzési, vizsgáztatási rendszer átalakítása. A munkáltató jelenleg 61 munkakörben készíti elő javaslatát a hatósági vizsgáztatás megszüntetésére. Továbbá át kell alakítani az utasításrendszert is, amely szintén elkezdődött.

A vállalatcsoport életében a jövő nagy kihívása és lehetősége a digitalizáció. Hosszú távon csökkenteni kell az élőerő ráfordítást és emellett  növelni kell az átlagbéreket a versenyképesség fenntartása érdekében.

A 2019. évi bérintézkedésekről szóló Megállapodásban foglalt 2019. július 31. napjáig megtartandó munkáltatói értékelés és javaslattétel témájában a munkáltató a következőket adta elő:

  • Július 1-től a szociális hozzájárulási adó 2%-al csökkent, ami 1,8 milliárd FT megtakarítást hoz csoport szinten. Megkérték a tulajdonos engedélyét, hogy ezt bérfejlesztésre fordíthassák.
  • Feltérképezték a létszámhiányos munkaköröket. Alapelv a kritikus munkakörök vonzóvá tétele. Meghatározott munkakörökben fix összegű emelések. Javasolják munkakörök újraértékelését, új bér meghatározásával. Az alapbérek munkaköri átlaghoz való közelítése a cél.
  • Csoportszinten 18300 munkavállaló bérének a rendezésére kérték meg az engedélyt. Ennek megérkezésekor tudják átadni a konkrét javaslatokat.
  • A MÁV-csoport valamennyi vállalatnál lesznek további „akciók” a munkavállalók megtartására (pl. Budapest pótlék, emelt műszakpótlék egyes munkakörökben, különböző speciális bérpótlékok, stb.)
  • A szociális hozzájárulási adó csökkentéséből adódó VBKJ különbözet kifizetésére decemberben, egy összegben kerülne sor.
  • Az alanyi jogú SZÉP kártya utalás vasutasnap előtt megtörténik.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy a márciusi megállapodás szellemében haladunk tovább a bér tekintetében. Jelentős változást kell elérnünk a bérpiaci pozíciók javítása érdekében.

Várjuk a munkáltató konkrét javaslatát, hogy érdemben tárgyalhassunk róla és megtehessük további javaslatainkat.

További problémaként említette az iskolarendszerű képzések SZJA kötelezettségét, amely hasonló problémát szül, mint az egészségmegőrző program esetében, amit kezelni kell.

Meg kell teremteni az „Ajánlási program” átjárhatóságát a vállalatcsoport cégei között.

A minisztérium engedélyének megérkezése után a felek újra tárgyalóasztalhoz ülnek, a mihamarabbi megállapodás érdekében.

A VSZ Hírnök nyomtatható verziója itt érhető el.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.