2020. 07. 13. 10:16

Teljes átalakítás várható a tömegközlekedésben

Felválthatja a MÁV a távolsági buszjáratokat

Megkezdődött a Volánbusz járatainak csökkentése azokon a helyeken, ahol a MÁV megfelelő vasúti közlekedést tud biztosítani, írja a Népszava. A tervezettel kapcsolatban nem történt még nagyobb, hivatalos bejelentés, és a megkeresett kormányzati szereplők sem válaszoltak a lap azon kérdésére, hogy az utóbbi hetek járatszűkítései már ennek a részeként valósultak-e meg.

A változtatások különösen Zala megyét érintenék súlyosan, itt a megye és Budapest közötti járatok nagy részét az eltörlés fenyegeti – nyilatkozta a lapnak Horváth László, a Munkástanácsok Zala Megyei Szövetségének elnöke. A Munkástanács és a Volánbusz megyei dolgozói petíciót is indítottak tiltakozásként, miután arrók értesültek, hogy „a szaktárca a távolsági autóbusz-közlekedés drasztikus visszaszorítását tervezi”. Horváth László egyébként úgy fogalmazott: nem a „tervszerű és észszerű közlekedésszervezés” ellen tiltakoznak, de azt nem tudják, hogy az új menetrend mennyiben igazódik az utazóközönség igényeihez és szokásaihoz, az érintett önkormányzatok elvárásaihoz. A buszvezetőkkel viszont biztosan nem egyeztettek, akik ezt munkájuk „leértékeléseként” élik meg.

A Közlekedő Tömeg egyesület július elején küldte el a vasúti járatrikítások miatt gyűjtött közel ötezer aláírást az Innovációs és Technológiai Minisztérium részére:

„Miközben a környező országok a regionális vasutak fejlesztését támogatják, az ITM döntése országszerte 34 vasútvonal elsorvasztását jelenti: ezeken a vonalakon irányonként napi 1-2 járat maradna, mely az utazók számára a bezárással egyenértékű: ilyen kínálat mellett rendkívül hátrányos helyzetbe kerülnek az autóval vagy jogosítvánnyal nem rendelkezők, a mozgáskorlátozottak és az idősek, továbbá a diákok iskolába történő eljutása is bizonytalanná válik”-írják.

A Közlekedő Tömeg a levélben arra szólítja fel a döntéshozókat, hogy év végéig tegyenek le az asztalra egy koncepciót a reginális közösségi közlekedés fejlesztésére, a térségben élők szempontjait figyelembe véve.

Ahogyan a Mérce is megírta még decemberben: tavaly év végén az Azonnali birtokába jutott egy kormányzati munkadokumentum, amely alapján az Innovációs és Technológiai Minisztérium MÁV-VOLÁN Nemzeti Közlekedési Vállalat Nonprofit Zrt. néven holdingcégbe vonná össze az államvasutakat és a távolsági buszjáratokat működtető Volánt. Lehetséges, hogy a mostani járatszűkítési intézkedés egy előkészítési folyamat része.

forrás: merce.hu

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.