2019. 02. 07. 10:27

80a. vágányzár: javítani kell a körülményeken

A 80/A vasútvonalon 2019. február 4-én kezdődött átépítéssel kapcsolatban végig jártuk az érintett szolgálati helyeket.

Az első nap tapasztalatai azt mutatják, hogy a Startot érintő feladatok jól elő voltak készítve és a megfelelő létszám is biztosítva volt. Azonban az érintett munkavállalók körülményein még kell javítani. Erre vonatkozó javaslatainkat megtettük a MÁV-START vezérigazgatójának.

Javaslatunk az, hogy Bp. Keletiből induló/érkező IC pótló buszoknál feladatot végző munkavállalók részére szükségesnek tartjuk vagy egy pihenésre alkalmas konténer, vagy a Verseny u. 1. szám alatti JBI területén egy megfelelő pihenőhelyiség biztosítását. Megítélésünk szerint, azon gyakorlat, hogy a Keleti pu.-ra kell bejárniuk a munkavállalóknak pihenés és egyéb higiénés szükségletük elintézése céljából, nem megfelelő.

A Verseny utcánál az utasok részére pár darab szemetes biztosítására lenne szükség.

Pécel állomáson a pénztárnak, váróteremnek és a vonatkísérők tartózkodására kialakított konténer felosztásának módosítása javasolt tekintettel arra, hogy a munkavállalók számára biztosított hely a létszámhoz képest nagyon kicsi. A munkavállalók rendelkezésére álló hely annyira szűk, hogy a betett asztal és az illemhely közötti távolság nem éri el az 1 métert.

Továbbá, a személypénztárban tűz esetén a menekülőút nincs biztosítva.

Kapcsolódó dokumentum:

A MÁV-START vezérigazgatójának írt levél.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.