2020. 10. 15. 18:57

Konzultáció a járműkarbantartási átcsoportosításokról

2020. október 15-én került sor arra a konzultációra, amelyet a VSZ és a VDSZSZ Szolidaritás közösen kezdeményezett a munkáltató által tervezett járműkarbantartási átcsoportosításokról.

A tervezet hivatalos tájékoztatás helyett csak véletlenül jutott a szakszervezetek tudomására. Szakszervezetünk elnöke, Meleg János sajnálatának, egyben aggodalmának adott hangot ezzel kapcsolatban, hiszen az eddigi gyakorlat és a munkáltató, valamint a szakszervezetek közötti kapcsolat nem ilyen irányba mutatott. Ezzel együtt felkérte a munkáltatót arra, hogy hivatalosan is tájékoztassa a szakszervezeteket – mind szóban, mind írásban - a tervezett intézkedésekről, tekintettel arra, hogy azok több foglalkoztatási, illetve munkajogi kérdést is felvetnek.

A munkáltató képviseletében Kiss László műszaki igazgató adott tájékoztatást:

A munkáltató, az egyes karbantartási feladatok, valamint a 426 sorozatú Desiro motorvonatok átcsoportosításával a menetrendhez való igazodást és az ehhez szükséges feladatok minél hatékonyabb elvégzését szeretné megvalósítani. Az ebben érintett JBI-kkel már folynak egyeztetések, zajlik a munkavállalók tájékoztatása, vagyis az intézkedés végrehajtása megkezdődött.

Fontos, hogy hálózati szinten a feladatok nem változnak, azok nem csökkenek, vagyis az átalakítás nem érinti a jelenlegi munkavállalói létszámot. Ugyanakkor Istvántelek, valamint Szombathely és Celldömölk viszonylatában olyan kapacitás változás jelentkezett, amelyet a munkáltatónak kezelni kell.

Az intézkedésben érintett telephelyeken megkezdődnek a felkészítések, illetve felkészülések. Az intézkedésben érintett, Bp. JBI területén dolgozó munkavállalók számára, az egyedi körülményeiket megvizsgálva és figyelembe véve kerülnek felajánlásra az új, székesfehérvári munkavégzéssel kapcsolatos feltételek. A munkáltató külön hangsúlyozta, hogy valamennyi munkavállaló továbbfoglalkoztatása teljes mértékben megoldott és számítanak is erre.

Szombathely és Celldömölk esetében úgy kívánják megoldani a dolgot, hogy az érintett szombathelyi munkavállalók a jelenlegi munkarendjük szerint, kiküldetésben dolgoznak majd Celldömölkön. A többi JBI-re az intézkedés nem jár létszámhatással.

A VSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az átcsoportosításokkal összefüggő, a munkavállalókat érintő módosításokról, ideértve a munkarendeket, munkaidő-beosztást, a javadalmazást, a munkafeltételeket, stb., megállapodás keretében szeretnénk rögzíteni.

A munkáltató folyamatosan dolgozik a részleteken és nem zárkózik el a megállapodás megkötésétől, azonban jelenleg további konkrétumokat nem tud a szakszervezetek elé tárni.

Az egyeztetések egy későbbi időpontban folytatódnak, ezért arra kérjük tagjainkat, hogy a munkáltatóval történő tárgyalások időtartama alatt ne írjanak alá egyéni megállapodást a munkáltatóval!

Kapcsolódó dokumentum:

VSZ START Hírnök 20201015

 

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.