2014. 05. 22. 00:00

Lezárt konzultáció a MÁV - Startnál

A tegnapi napon – 2014. május 21 – került sor az átsorolásokkal kapcsolatos konzultáció folytatására, amelynek felvezetéseként, valamint a munkáltatói intézkedés indoklásaként az alábbi tájékoztatást kaptuk.

Az STG integráció kapcsán a területi központokból (SZSZK-k, TVSZK-k, KJK-k) jelentősen átalakult tevékenységgel működő TSZVK-k és JBK-k jöttek létre, így az SZMSZ-beli tevékenységeket a munkaköri feladatoknak is le kell fedni. A járműellátási és az arra épülő vonatközlekedtetést lefolytató technológiai folyamatokat működtető központok központi kontroll alá lettek vonva, felépítésük azonos:

a szakmai irányítást a törzsből végzik, a telephelyvezető feladata pedig a napi munkáltatás. A három Társaság eltérő, de háttértámogatást ellátó feladataiban jelentősen hasonló, vagy azonos szellemi munkaköri struktúrája, illetve a kialakított új működési modell feladatainak ellátása szükségessé tette a munkakörök felülvizsgálatát.

Ennek eredményeként egy egyszerűbb, egységes struktúra kerül alkalmazásra az Üzemeltetés végrehajtási területein. A párhuzamos tevékenységek egységesítése és újraosztása eredményeként a munkakörök letisztultak, több munkakör megszüntetésre került.

A TSZVK-k a személyzetbiztosítás és technológia fő folyamatait működtetik, ez azt jelenti, hogy a MÁV-START Zrt. és a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. személyszállítási tevékenységeinek összevonása történt meg, amiből a gépészeti tevékenységek (kocsivizsgálat, járműtisztítás járműmenedzsment) átkerültek a JBK-kba. A TSZVK-k kizárólagos feladatai közé kerültek az üzleti adminisztráció és a gazdálkodási területtel összefüggő tevékenységek, amiket a JBK-kra vonatkozóan is ellátnak

A TSZVK-k kizárólagos feladatai közé kerültek az üzleti adminisztráció és a gazdálkodási területtel összefüggő tevékenységek, amiket a JBK-kra vonatkozóan is ellátnak.

A TSZVK és JBK területén üzleti adminisztrációval, a szervezet feladatkörébe tartozó káreseményekkel, peres ügyekkel kapcsolatos feladatok ellátása, a belső teljesítmény-elszámolások helyességének biztosítása, valamint a TSZVK és JBK közúti gépjármű ügyeinek intézése céljából a TSZVK-kon belül az alábbi új munkakörök jöttek létre:

Üzleti adminisztráció koordinátor, Üzleti adminisztráció szakelőadó I., Üzleti adminisztráció szakelőadó II.

A JBK-k a járműbiztosítás, járműellátás fő folyamatait működtetik, koordinálják az üzlet- és üzemképes járművek és ehhez szükséges eszközök biztosítását. Az integrációt követően anyag- és eszközgazdálkodáshoz, valamint az ingatlan- és energiagazdálkodáshoz kapcsolódó feladatokat a létrejött JBK-k a TSZVK-k vonatkozásában is végzik.

Karbantartási szakelőadó és Karbantartási előadó elnevezéssel a JBK-kban új munkakör került létrehozásra a JBK műhelyeiben keletkező munkautalványok teljes körű feldolgozása, adatszolgáltatások és a szervezeti egység ügyviteli tevékenységének ellátása céljából. A korábbi technológusok, járműmenedzserek, stb. helyébe a JBK vonalon műszaki szakértői, szakelőadói munkakörök kerültek létrehozásra.

A munkáltató hozzátette, hogy bércsökkenés csak azoknál a munkavállalóknál tapasztalható, akiknél a munkakör tartalma jelentősen változott a korábbihoz képest, illetve az új alapbér a munkakörváltással a megállapított sávmaximum fölé került volna.

A konzultáción az is kiderült, hogy az új alapbérek a munkáltatói jogkörgyakorlók javaslatait figyelembe véve kerültek megállapításra a már említett keretek között.

 

A felek a konzultációt lezárták.

                                                                                                        Vasutasok Szakszervezete

Érdekvédelem

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.