2014. 05. 16. 00:00

MÁV-START ZRT. KONZULTÁCIÓ

A Vasutasok Szakszervezete kezdeményezésére két napon belül – 2014. május 16-án - sor került arra a konzultációra, amelynek témája a jelenleg folyamatban lévő átsorolások, átszervezések voltak.

Szakszervezetünk kifogásolta azt a munkáltatói gyakorlatot, amely úgy kényszerítette (kényszerítette volna) döntésre az érintett munkavállalókat a munkaszerződésük módosítása kapcsán, hogy a munkáltató lényeges információkat nem tárt eléjük, nevezetesen az új munkakörük leírását, az abban végzendő feladatokat. Kifogásoltuk az átsorolásokkal járó alapbércsökkentéseket is, hiszen ez többek között ellentmond a 2013 augusztusában megkötött megállapodásnak, amely szerint az integrációt követő intézkedések nem járhatnak a munkavállalókra nézve hátrányos következményekkel.

A munkáltató az intézkedést nem tartja jogellenesnek, ennek ellenére a konzultáció folytatódik május 21-én és a szakszervezetek által összegyűjtött konkrét esetek kerülnek megtárgyalásra.

Eddig az időpontig a munkaszerződés-módosításokat nem kell aláírni, erre vonatkozóan a munkavállalókat semmilyen presszió, hátrányos következmény nem érheti.

A humán szervezet erről rendelkezni fog a munkáltatói jogkörgyakorlók felé.

A továbbiakban jeleztük a munkáltató felé, hogy a nagykanizsai utazói menetfordulóban a fordakészítő – nem KSZ ellenesen - a második ember (jegyvizsgáló) szolgálatkezdéskor annak feljelentkezési normaidejét 20 + 10 percben tervezi megadni, vagyis a szerelvény előkészítésében nem venne részt. Így viszont minden feladatot a vezető jegyvizsgálónak kell majd elvégezni.

A kollégák jelzése alapján ez a tervezet a vezető jegyvizsgálóra aránytalanul nagy terhet ró.

Az üzemeltetési igazgató válaszában üdvözölte a fordakészítő munkáját, ugyanis a munkáltató célja a jegyvizsgálók munkájának hatékonyabbá tétele, a ténylegesen jegyvizsgálattal töltött idő növelése. Kitért arra is, hogy hosszú távon a munkáltató új normaidőket kíván bevezetni, a szükséges normázás után.

Kérdést tettünk fel a munkáltatónak arról is, hogy valóban tervezi-e a jegyvizsgálói jutalék alapbéresítését, hiszen egyes személyek már konkrét összegekről is beszélnek.

Az üzemeltetési igazgató elmondta, hogy vannak az alapbéresítésre vonatkozó elképzelések, de jelenleg ez még nem aktuális, nincs napirenden. Természetesen, ha elérkezik a tervezés időszaka, létrehoznak erre egy munkacsoportot a szakszervezetek bevonásával.

Érdekvédelem

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.