2018. 09. 20. 14:28

START-os dolgaink

Az utóbbi időben hozzánk érkezett felvetésekre kértünk választ, illetve soron kívüli intézkedést a MÁV-START-tól.

Nagykereki állomáson a jegyvizsgálók számára - 6 órán túli várakozási idő – biztosított „laktanyát” ellepték az ágyi poloskák, így a kijelölt épület nem felel meg pihenéshez való feltételeknek. Azonnali intézkedést kérünk, hogy a várakozási idő a jelzett probléma teljes mértékű megoldásáig szünjön meg.

KSZ. 4 sz. melléklet:

 2017. január 01.től a XII. számú munkaköri csoportba felsorolt JBI munkavállalók, információnk szerint, nem kapják meg, vagy nem az utasításban szabályozottak szerint jutnak a részükre járó ruhadarabokhoz. A munkáltató 2017. és 2018. évben sem küldte meg számukra az igényléshez szükséges adatlapot. Az alábbiakban idézzük az erre vonatkozó rendelkezést.

 „A munkavállaló a következő évi megrendelését a tárgyévet megelőző év április 30-ig köteles leadni. A nyilatkoztatást a Munkáltató kezdeményezi és szervezi, a Munkavállaló pedig köteles az adatlapot kitölteni. Ennek elmaradása esetén a munkáltatói jogkörgyakorló köteles eljárni a munkavállaló felé az igények leadása érdekében. Ebben az esetben a munkáltatói jogkörgyakorló a KSZ 3. sz. mellékletében (A hátrányos jogkövetkezmények és „a munkavállalói kártérítési felelősség érvényesítésének rendje) foglaltak alapján eljárást kezdeményezhet a munkavállalóval szemben.„

A bérruhával történő ellátás -az érintettek számára- több hónapos csúszásban van, munkaruhát pedig a munkáltató idén már nem biztosított részükre. Ennek következtében, sok munkavállalónak önerőből kellett megoldani a ruha kérdést. Kérjük, hogy a munkáltató térítse meg az érintettek kiadásait, illetve valamilyen kompenzációt biztosítson e munkavállalói kör részére.

A ruházati utasítás 2017. évi módosításánál, szakszervezetünk kezdeményezte a jegyvizsgálók részére a hátizsák (99442) biztosítását úgy, hogy az elsőt alanyi jogon kaphassák meg. A munkáltató befogadta a javaslatunkat, de az „első hátizsák” kifejezést másként értelmezte. Szakszervezetünk az előzményeket és tapasztalatokat figyelembe véve, a jegyvizsgálók - és azon kocsivizsgálók részére, akik szolgálatuk során több állomáson is végeznek kocsivizsgálói tevékenységet, a hátizsákot szerszámkönyvre kéri biztosítani.

A munkáltató által megküldött, Járműkarbantartói Bértábla módosításával kapcsolatban tájékoztatás kértünk arról, hogy hány főt érintett az intézkedés elismert MÁV (MÁV-START) munkaviszony szerint.

Információnk szerint, a Járműjavítónál lehetőség volt munkavállakókat átsorolni a kiemelt 11MMK -ból a kiemelt 12 MMK-ba. Kérdésünk, hogy jelenleg milyen stádiumban van a folyamat.

Záhony telephelyen még mindig nincs megoldva az utazók (jegyvizsgálók) ivóvizének a vezényletbe történő szállítása. A JBI igazgató rendelkezése, miszerint a kocsivizsgálóknak éjszakai szolgálatban kell vizet hordani, elfogadhatatlan!

Debrecen létszámába tartozó három kocsivizsgáló tanuló közül, kettőnek nem sikerült a gyakorlati vizsgája, egy fő pedig nem tudott részt venni a vizsgán. Az igazgató a műhelyben foglalkoztatja őket. Kérjük, hogy a munkáltató biztosítson egy újabb vizsgalehetőséget számukra. E mellett a debreceni kocsivizsgáló helyiség mosdója sürgős felújításra szorul, amit kérünk mihamarabb elvégezni.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.