2020. 12. 10. 21:26

Újra a teljesítményösztönzőről

A MÁV-START Zrt.-nél bevezetett teljesítményösztönző tervezetéről a Vasutasok Szakszervezete 2020. október 30 -án megküldte észrevételeit, javaslatait.

Felvetéseinkre eddig válasz nem érkezett.

November 24-én további kísérletet tettünk véleményünk eljuttatására. Ekkor ismételten kifejtettük, hogy a teljesítményösztönző rendszer bevezetését – tekintettel a bérmegállapodásban megfogalmazottakra is – szükségesnek tartjuk.  Azonban sajnálatos, hogy jelenleg újra csak azok a munkaköri csoportok kerültek a fókuszba, akik eddig is ki voltak emelve, illetve többletjuttatásban részesültek. A Vasutasok Szakszervezete határozott álláspontja, hogy a teljesítményösztönző rendszert valamennyi Startos munkavállalóra ki kell terjeszteni. (Teljes levelünk ITT olvasható).

Sajnos a válasz továbbra is elkerül bennünket, de ezek az előzmények nem gátjai annak, hogy ismét elmondjuk észrevételeinket.

Ismereteink szerint a mai napig nincs egyértelműen meghatározva, mely munkakörök tartoznak a járműszereléssel összefüggő munkakörök közé.

„Munkavállaló munkahelyi rendelkezésre állása az adott időszakban a vezényelt munkaidő legalább 90%-át elérje (rendes szabadsággal együtt).” Megítélésünk szerint ez a megfogalmazás sérti az Mt. által biztosított képviseleti jogot a „kikérővel távol lévő munkavállalói képviselők” esetén (ÜT tag, munkavédelmi képviselő, szakszervezet által kikért személy).

Azért is rossz ezen szabályozás, mert nem a teljesítményt helyezi előtérbe, hanem a jelenlétet. Természetesen a ledolgozott idő mértéke is lényeges mutató, de a gyakorlatban számos esetben vezethet téves értékeléshez. Jegyvizsgáló esetén könnyen előfordulhat, hogy a munkavállalók képviselőjének „kikérő” vagy a kötelező orvosi vizsgálat, esetlegesen hatósági eljárásban történő részvétel okán 80% lesz a jelenléte, viszont az egy szolgálatra jutó fajlagos bevétele, illetve a havi árbevétele az adott telepállomáson a legmagasabb, meghaladja a másodikként támasztott feltételt, mégis ki van zárva az ösztönzőből.

Kérjük a felvetett probléma mielőbbi kezelését. Szövegszerű javaslatunk a következő: „valamennyi munkaköri csoport esetében az 1. feltétel, hogy a munkavállaló munkahelyi rendelkezésre állása az adott időszakban a vezényelt munkaidő legalább 90%-át elérje (rendes szabadsággal együtt) Továbbá a rendelkezésre állási időtartamba beleszámít a munkavégzés alóli mentesülés időtartama, amennyiben kötelező orvosi vizsgálaton, bírósági vagy hatósági felhíváson, továbbá munkaviszonyra vonatkozó szabályon (Mt. 55§ (1) c), i) l) pontok) alapul).

Letölthető dokumentum:

VSZ START Hírnök 20201210

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.