2016. 01. 06. 19:55

A Vasutasok Szakszervezete kezdeményezésére ült össze az RCH VÉT.

A 2016. január 6.-i érdekegyeztetést azért voltunk kénytelenek összehívni, mert információink szerint a munkáltató a Miskolc Szerviz Center működésében a szakszervezetekkel történő egyeztetés nélkül akart változásokat bevezetni. Továbbá azért is szükségét éreztük, mert tagjaink jelzései alapján egyes végrehajtó szolgálati helyeken a fennálló létszámhiány már a vonatközlekedés biztonságát veszélyezteti és hátráltatja a vonatok technológiai-, és ügyfél elvárások szerinti leközlekedtetését.

A munkáltató részéről Lövei István részletes tájékoztatót adott a szerviz centerek munkájáról, leterheltségi adatairól. Ebből kiderült, hogy a szerviz centerek körzetei között jelentős különbségek vannak. Cél az, hogy ezeket lehetőleg kiegyenlítsék, valamint az, hogy a hatékonyságot tovább növeljék. Az RCH-nál tapasztalható 7,2 fuvarlevél/7,4 óra még távol van az RCA 37 fuvarlevél feldolgozási értékétől.

2017 közepére a cél: átlagosan elérni a 17 fuvarlevél/7,4 óra értéket. Ennek érdekében a munkáltató több helyen tervez változtatást. Kezdeményeztük, hogy ezeket az átalakítási terveket az érdekképviseletekkel előzetesen vitassa meg a munkáltató.

Czékus József vonatkezelési vezető a vonatkezelési projekt jelenlegi helyzetét ismertette. Négy operatív koordinátori körzet (Veszprém, Kiskunhalas, Nagykanizsa, Zalaegerszeg) összevonása folyamatban van. Ez év feladata még a határállomások feldolgozásának hatékonyság javítása.

A létszámhelyzet felülvizsgálatára a munkáltató elfogadta javaslatunkat, hogy közösen kezdjünk meg egy olyan munkát, amelyben felülvizsgálatra kerülnek a folyamatok, technológiák, létszámok, túlórák. Ehhez a munkáltató előkészíti az anyagokat és szakértői konzultációkon vitatjuk meg azokat.

A VÉT-en részt vett Kovács Imre RCH elnök-vezérigazgató is. Arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a 2016. év nehéznek ígérkezik, nem jó a vállalat gazdasági környezete és a magyar-osztrák politikai kapcsolatok is ridegek. Az egyeskocsi forgalom csökkent, a gazdasági visszaesés csak minket érint, a magánvasutakat nem. Kiadta a feladatot, hogy ki kell dolgozni egy közúttal versenyképes egyeskocsi forgalmi modellt.

Ennek ellenére jó hírekkel is szolgált: a MOL-lal sikerült megállapodni 3 évre, a Dunaferr évi 200- 400 ezer tonnás cseh szénforgalmát sikerült visszaszerezni, a BorsodChem várhatóan elfogadja a szerződési javaslatunkat.

A VÉT-en kérdésünkre elhangzott, hogy folyamatban van a képernyős munkahelyek éleslátást biztosító szemüvegének térítésével kapcsolatos eljárási rend kidolgozása, hamarosan megkapjuk véleményezésre. Ebben a 15.000 Ft-os térítési díj 20.000 Ft-ra fog növekedni.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.