2015. 04. 25. 20:20

Csodára várva az RCH-nál

Kisebb fajta csodára volna szükség arra, hogy a vállalt határidőig, április 30-ig egyezségre jussunk a Középtávú Megállapodásról a munkáltató és a szakszervezetek között folyó tárgyalásokon. Persze, ha ez pusztán lehetetlen lenne, akkor összefogással már teljesítettük volna, de a csodára egy kicsit várni kell. Bízzunk benne, hogy csak a hónap végéig!

A héten több fordulóban történt egyeztetés. Ezeken azt sikerült elfogadtatni a munkáltatóval, hogy 2020-ig a vállalat létszáma nem csökken 1858 fő alá, de az eljutás módjában még nem sikerült közös nevezőre jutni. A legegyszerűbb az lenne, ha az évek során ezt természetes fogyással érnénk el, amire az esély meg is lenne, hiszen 131 fő fogja elérni az öregségi nyugdíjkorhatárt ebben az időszakban.

Nathan Zielke CFO számára azonban a legfontosabb a fiatalítás. Az RCH átlagéletkora ugyanis 47 év körül mozog. Ha „nem teszünk semmit”, akkor ez az érték az évek múlásával egyenes arányban fog emelkedni. Ahhoz, hogy ezt az értéket a CFO számára tetsző mértékben csökkentsük, évente 100 főt lenne szükséges kicserélni. Időset, fiatalra! Több szempontból érdekes és ellentmondásos a felvetés. Érdekes („barátságos”) lenne valakit azért elbocsátani, mert idős, mondjuk 50 év feletti, és úgy felvételt hirdetni, hogy pl. csak 25 év alattiak jelentkezését várjuk. Ellentmondásos, hogy idén mekkora problémát okozott a forrás előkerítése a programokra (a létszámcsökkentés humánus kezelésére), de évi 100 fő cseréjére úgy gondolják volna elegendő pénz!?

Igaz a pénzforrás előteremtésére azért van munkáltatói elképzelés. A KSZ-t módosítsuk úgy, hogy abban szabadítsunk fel „mondjuk 400 millió forintot” a munkáltató meg hozzá tesz még egyszer ennyit. Finoman szólva: ennyit nem gondoltunk visszaadni a KSZ-ben elért vívmányainkból!

De egyáltalán miért is van szükség további súlyos megszorításokra, mikor Ausztriából ilyen hírek érkeznek?

Rekorderedmény

A Rail Cargo Group (aminek tagja az RCH is) 2014-ben jelentősen növelte a nyereségét, és fennállása óta a legjobb eredményt érte el. 2,16 Mrd eurós árbevétel mellett az üzemi eredmény 100 M euró fölötti. Ezzel sorozatban második alkalommal nevezhetjük magunkat a profitabilitás Európa bajnokának, jelentősen megelőzve a DB Schenker Railt, a PKP Cargot és a többi európai vasúti árufuvarozót. További mérföldkő a Rail Cargo Group életében: először sikerült megkeresnünk a tőkeköltségeinket. Ez azért fontos, mert csak így tudjuk finanszírozni a szükséges beruházásokat.

A kimagasló 2014-es eredményt, amely igazolja, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalóak, közösen értük el, és erre büszkék lehetünk. Ez az eredmény a kollégák állhatatos munkája és sok-sok következetesen megtett  intézkedés által volt  elérhető. Ezért a Rail Cargo Group felügyelő bizottsága és igazgatósága köszönetet mond minden munkavállalójának.

Úgy tűnik, ehhez az eredményhez mi is hozzájárultunk! És a köszönet a további megszorítás!? A tárgyalások jövő kedden, szerdán és csütörtökön folytatódnak. Reméljük eredményesen!

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.