2014. 11. 20. 20:50

Menedzsment nélkül...

Vasárnap délutáni kakaózsúrhoz hasonlított a 2015. évre szóló bértárgyalás újabb fordulója, amin a Társaság menedzsmentje nem képviseltette magát, így érdemi párbeszéd kibontakozására sem nyílt mód. Csupán a HR szervezet csapata – az esélyegyenlőséget messze szem előtt tartván; két hölgy és két úr részvételével – hallgatta érdeklődő figyelemmel azokat a felszólalásokat, melyeket a munkavállalói képviselők adtak elő.

A munkáltató november 7-i bérajánlatát az RCH-nál képviselettel rendelkező négy szakszervezet együttesen utasította el és felszólította a munkáltatót a bér- és foglakoztatás-politikai egyeztetések folytatására.

A november 18-i egyeztetésen a VASZ Elnökség határozatának megfelelően megfogalmaztuk álláspontunkat: a bérkövetelésünk 5%-os keresetnövelési igény és a VBKJ reálértékének szinten tartása, a foglakoztatás terén pedig megnyugtatóan rendezni kívánjuk a várható feszültségforrásokat, úgymint a szerviz centerek bevezetésének és a záhonyi forgalom visszaesésnek a létszámhatásai.

A tárgyaláson ecseteltük tagjaink elégedetlenségét és elkeseredettségét. Közvetítettük, hogy megállapodás nélkül sodródunk a konfliktus felé.

A munkáltatónak azonban nincsenek válaszai, megoldási javaslatai. Úgy tűnik, a megoldás oda át van. (A határon túl …)

A szakszervezetek eredményeket, megállapodást akarnak elérni. Ennek érdekében nem kizárt, hogy kollektív munkaügyi vitát kell kezdeményeznünk. A tárgyalások hétfőn folytatódnak.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.