2018. 11. 23. 19:45

"Messze még a hajnal..."

2018. november 20-án ülésezett az Rail Cargo Hungaria érdekegyeztető fóruma. Az ülésen a szakszervezetek előzetes kérésére részt vettek az Igazgatóság tagjai, Kovács Imre CEO és Kotiers Roman CFO is.

A fő téma a jövő évi bérfejlesztés megvitatása volt.

Az RCH-nál hosszú évek óta kialakult gyakorlat, hogy a bérfejlesztés december 1-jével kerül végrehajtásra. Az idén azonban erre reálisan csak január 1-től van esély. Az előre látható csúszás oka azonban nem a tárgyaló feleken múlik, hanem a 2019. évi minimálbér és a szakmai bérminimum „hiányán”. Ugyanis amíg ezeket az összegeket hivatalosan, jogszabályban nem hirdetik ki, addig az RCH bértábláit nem tudják a felek érdemben tárgyalni. Vannak azonban olyan pontjai az egyeztetéseknek, amelyeket decemberben részmegállapodással rendezni szükséges. Ilyen a restrukturálási bónusz (RSB), és az elmaradni látszó decemberi bérfejlesztés is. A munkáltató kötelezettséget vállalt arra, hogy a gazdasági lehetőségeihez mérten idén is ad RSB-t munkavállalóinak, úgy, hogy az még karácsony előtt a bankszámlákra megérkezzen. A konkrét összegre vonatkozóan a következő bértárgyaláson tesz javaslatot a munkáltató.

Jogszabályi változások miatt 2019. január 1-jétől a jelenlegi választható béren kívüli juttatások közül csak a SZÉP Kártya, a minimálbér mértékéig a sport- és kulturális rendezvényekre szóló belépőjegy, a közigazgatási határon túlról történő munkába járás támogatása és a bölcsődei, óvodai, családi napközi szolgáltatás, ellátás adózása marad változatlan. Az összes többi juttatási elem munkabérként fog adózni a jövő évtől. Van azonban egy további lehetőség, mellyel a munkáltató élni szeretne, ez pedig a valamennyi munkavállalóra kiterjedő csoportos egészségbiztosítás. A munkáltató törekszik arra, hogy a csoportos egészségbiztosítást az idei évben megkösse, és azt a 2019-es VBKJ rendszer elemei közé beemelje, ugyanis ahhoz, hogy ez adómentes juttatás legyen a 2019. évben, még az idén szükséges a megállapodást megkötni.

A Kollektív Szerződésnek vannak továbbá olyan elemei, amelyekről még az idei évben kell megállapodnia a feleknek.

A bértárgyalások december első hetében folytatódnak annak reményében, hogy a fenti három kérdésről sikerül megállapodásra jutni.

A VSZ RCH Hírnök nyomtatható változata ITT elérhető.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.