2019. 11. 12. 15:37

Egyetértés van abban, hogy több évre szóló bérmegállapodás szülessen!

A leendő középtávú bérmegállapodásban szereplő mértékek azonban többek között az infláció alakulásától és az újranyitott jövő évi minimálbér-tárgyalások kimenetelétől is függnek. A kormány az egész társadalom számára fontos ágazatokban a képzett és a fiatal munkaerő pótlását biztosítani kívánja - hangzott el a háromoldalú, november 12-i KVKF-ülésen.

Továbbra is eredményesnek értékelték a résztvevők a 2017-ben megkötött középtávú megállapodást a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) november 12-i ülésén, és egyetértettek az újabb, többéves - akár hároméves - megállapodás szükségességében.

Szakszervezeti oldalról ugyanakkor a hozzászólók kiemelték a sok helyen kritikus létszámhiányt, az elvándorlást, amit a korábbi középtávú megállapodás sem volt képes teljeskörűen orvosolni. Emiatt több vállalat a működőképesség határára került, amit tovább nehezítenek az összetorlódott bérek.

A munkaadói oldal megerősítette, hogy jelentős bérfejlesztési igények merültek fel, ami a közszolgálatot ellátó vállalkozások számára saját erőből nem teljesíthető, így szükséges a kormányoldal bevonása. A STRATOSZ képviseletében Dávid Ilona, a szövetség elnöke munkáltatói érdeknek nevezte a munkavállalók hosszútávú megtartását, a munkaerőhiány csökkentését.

Kormányoldalról Fónagy János államtitkár sikeresnek értékelte a három évet, és jelezte, hogy a kormány az egész társadalom számára fontos ágazatokban a képzett és a fiatal munkaerő pótlását biztosítani kívánja. Schanda Tamás államtitkár ezt azzal egészítette ki, hogy a kormány célja, hogy "ezúttal is egy adott esetben több évre szóló megállapodás szülessen".

A KVKF keretein belül a folytatásra az infláció mértékének ismertté válása, illetve a vártnál jobb gazdasági teljesítmény miatt november 11-én újranyitott, a jövő évi minimálbéremelésről szóló tárgyalások lezárása után kerülhet sor.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.