2018. 05. 17. 13:19

2018. május 16-án , a Vasúttörténeti Park adott otthont az I. Állami Karrierexponak.

Ez volt az első olyan állásbörze, ahol a köztulajdonban lévő vállalatok, valamint az állami közigazgatás munkáltatói mutatták be magukat és betölthető álláslehetőségeiket, így pl.a MÁV Csoport, a BKK Zrt., A Fővárosi Vízművek, a Magyar Posta Zrt., vagy éppen a Magyar Honvédség, a Készenléti Rendőrség, az Országos Katasztrófavédelem és sokan mások.

A Karrierexpot Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója nyitotta meg, majd pódiumbeszélgetés keretében Dorozsmai Éva, a MÁV Zrt. humánvezérigazgató-helyettese és Veszprémi László, a MÁV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese ecsetelte, milyen jövőt képzelnek el a vasutas munkavállalók számára. Mindkét vezető hangsúlyozta, hogy a MÁV Zrt. fókuszában a munkavállaló áll, azaz legfőbb célkitűzésük, hogy a dolgozók jól érezzék magukat a munkahelyen. Elmondták azt is, hogy a vasutas pálya elhivatottságot, kitartást és nagyfokú nyitottságot igényel, ugyanakkor fejlődést, tanulást és karrierépítést támogató környezetet biztosít mindenkinek, aki ezen lehetőségekkel élni kíván. Saját életútjukat mutatták be példaként és hangsúlyozták, hogy a MÁV Zrt. jelenlegi, 540 munkaköre nagyon színes tevékenységet, ezzel együtt széleskörű választási lehetőségeket kínál a vasutas pálya iránt érdeklődő fiataloknak.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.