2016. 04. 16. 19:22

A kormány nem fizet pótlékot, inkább módosítja a törvényt.

Megszűnhet a szabad szombat védelme, a kormány ugyanis egy jól eldugott törvénymódosítással éppen most készül azt elvenni a készenléti jellegű munkakörben dolgozóktól. Minden bizonnyal azért készül erre a kormánypárt, mert a vasutas szakszervezetek jogosan emelnek ki a MÁV-csoport zsebéből mintegy 5 milliárd forintot, három év szombati napi munkavégzéséért járó, elmaradt pótlékot. A változtatást követően elszabadulhat a pokol: a készenléti jellegű munkakörben dolgozókat szombaton és vasárnap is munkára lehet kényszeríteni, pluszdíjazás nélkül.

Nem akar fizetni, ezért inkább módosítja a munka törvénykönyvét a kormány azzal, hogy eltörli a készenléti jellegű munkakörben dolgozók szombati-, és az azt követő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó törvényi rendelkezést (Mt. 101.§ (3)). S teszi mindezt „a gyakorlatban felmerült jogalkalmazási problémák kiküszöbölése érdekében”.  

A Vasutasok Szakszervezete egy salátatörvényben bukkant rá a látszólag kis tételnek számító törvénymódosításra, amely tízezreket fog megfosztani attól a pótléktól, amely azoknak jár, akiket úgy rendelnek - készenléti jellegű munkakörben - munkára szombaton, hogy utána vasárnap, rendes munkaidőben kell dolgozniuk. Vagyis, a törvényesnél lényegesen hosszabb ideig kell az otthonuktól távol, a munkahelyen tartózkodniuk – ismertette Meleg János. A VSZ elnöke szoros összefüggést lát a suba alatt tervezett pótlékmegszüntetés és a MÁV-csoportnál zajló események között, hiszen a kormánynak, mint tulajdonosnak éppen most kell megfinanszíroznia összesen mintegy 5 milliárd forintot az ilyen munkakörben foglalkoztatottak számára. 2012 óta ugyanis, a munkáltató egyetlen vasárnapi munkavégzést megelőző szombati munkáért sem fizette ki a jogosan járó túlórapótlékot. Több munkavállaló bírósághoz fordult, amely jogerősen megítélte a juttatást, ezért ezt most teljesíti ugyan a munkáltató, ám úgy tűnik, hogy a jövőben egyetlen fillért sem szán erre a célra, mivel a tulajdonos kormány segítségével inkább megszüntetni készül az erre vonatkozó paragrafust.

 A szakszervezet szerint, ezzel a pótlékfizetési kötelezettség eltörlésével elszabadulhat a pokol, s ettől kezdve bárkit, bármikor pluszdíjazás nélkül lehet a törvényes munkaidőnél hosszabb ideig dolgoztatni, akár szombaton és vasárnap is. Vagyis, a kormány bedobja a gyeplőt a munkáltatók közé, s az eddiginél még nagyobb lehetőséget teremt az úgynevezett vezényléses beosztásokkal kapcsolatos visszaélésekre, amellyel egyébként szembe megy saját, lépten-nyomon hangoztatott, a család és annak együttlétét védő szlogenjével.

A VSZ elnöke felháborítónak tartja, hogy a MÁV-csoport tulajdonosa törvénymódosítással bújik ki a jövőbeni pótlékfizetési kötelezettség alól, holott éppen a munkaerőhiánnyal küzdő vasútnál fontos lenne ezzel a juttatással is megakadályozni az elvándorlást. Ráadásul – érvel az elnök – a készenléti jellegű munkakörökben a legalacsonyabbak a bérek, s a pótlékkal többek között, éppen ezt kompenzálja a munkáltató és sokan pontosan ezért vállalják a speciális beosztást.   Ráadásul a paragrafus eltörlése súlyosan károsítaná a "munka és magánélet egyensúlyának" elvét, amely mint korábban utaltunk rá, mostanában a kormány leginkább hangoztatott szlogenje. Az elnök leszögezi: a szakszervezet mindent megtesz azért, hogy ezt megakadályozza!

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.