2018. 09. 18. 17:26

A Magyar Vasút 2018 Konferencia II. rész

A konferenciáról készült összeállításunk második részében dr. Homolya Róbert a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Csépke András a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója előadásából idézünk.

dr. Homolya Róbert a MÁV Zrt. új elnök-vezérigazgatója a MÁV Zrt. élén eltöltött közel egy hónapos tapasztalatairól, a szolgáltatási színvonal fejlesztéséről, a vágányzárak koordinációjáról osztotta meg gondolatait a következők szerint.

Elnök-vezérigazgatóként a hatáskörei és feladatai megváltoztak – hiszen korábban, mint a kormány képviselője kapott meghívást -, azonban a céljai változatlanok maradtak. Összefoglalva a legfontosabb feladatokat, csatlakozva az eddig elhangzottakhoz, folytatni kell a vasút megkezdett, progresszív megújítását az utasok és az ügyfelek minél magasabb színvonalú kiszolgálása, valamint a vasutas munkavállalók munkafeltételeinek és életkörülményeinek javítása érdekében. E kettős cél határozza meg a jövőbeni munkát. Ugyanakkor ez óriási kihívás is egyben, hiszen a közszolgáltatást nem lehet teljesen piaci alapon szemlélni és működtetni, a társadalomnak viszont piaci elvárásai vannak. Az utasok fogyasztói szokásai és elvárásai nem várt mértékben növekedtek és a fogyasztói tudatosság is jelentős mértékben nőtt az elmúlt évtizedekhez képest. Az utasok igénye látszólag nagyon egyszerű: korszerűen és kényelmesen szeretnének utazni, gyorsan és pontosan szeretnének célba érni, lehetőség szerint a legkedvezőbb áron.

Mindeközben a MÁV-START Zrt. bevételeinek mindössze 18-20%-a származik jegyértékesítésből és a teljes hálózatot nézve a járatok átlagos kihasználtsága 32-35%-os. Sajnos ezek a számok, ez a realitás. Ahhoz tehát, hogy a vasútüzem működni tudjon, négyszer ennyit kell hozzátenni az adófizetők pénzéből. Mindenki beláthatja, hogy ezen javítani, fejleszteni kell, mert ez a továbbiakban nem fenntartható. Ehhez szükség van a vasúti-, és közúti személyszállítás szerepének pontos meghatározására, a jövőkép és a munkamegosztás kialakítására a két ágazat között. A racionális és költséghatékony szervezés és működtetés elengedhetetlen az utasszám növeléséhez, a vonatjaink jobb kihasználtságához és ezáltal több bevételhez jutáshoz. Ha több a bevételünk, több pénz jut a fejlesztésekre és ezáltal a szolgáltatási színvonal növelésére. Minden reggel szembesülnünk kell azzal, hogy a közúton történő egyéni közlekedés szinte lehetetlen, ezért a közlekedés szervezésének és lebonyolításának jövője a közösségi közlekedésen, azon belül is a vasúti közlekedésen nyugszik majd. Nem szabad megfeledkezni a távolsági közlekedésről, hiszen, ha egyre több szakaszon tudjuk biztosítani a 160 km/h pályasebességet és hozzá a megfelelő gördülőállományt, akkor a vasút versenyképes alternatívája lehet a közúti egyéni közlekedésnek is. A kapcsolódó korszerű szolgáltatások ezt pedig tovább erősíthetik, pl. a XXI. századnak megfelelő pontos és valós idejű utastájékoztatás és az online jegyértékesítési rendszer. Mivel ezeknek a beszerzése és megvalósítása folyamatban van, a vállalatcsoport jó úton halad. Emellett az eddig elvégzett munka is a vasutat igazolja, gondol itt pl. az esztergomi vonalra, ahol kétszámjegyű emelkedés volt tapasztalható az utasok számában.

A vasút szerepének megerősítésében kiemelten fontosnak tartja a nemzetközi kapcsolatokat, hiszen a vasút egy hálózat, ezért akkor lehet hatékony, ha országokat köt össze. A teherfuvarozó vállalkozásokkal való együttműködés fejlesztése is fontos feladat, ezek a vállalatok a MÁV Csoport számára kiemelt partnerek. A pályahasználati díjak emelkedése stabilizálja a céget és a környezetkímélőbb, közutakat mentesítő vasúti áruszállítás a nemzetgazdaság szempontjából elsődleges jelentőségű.

Az elnök-vezérigazgató zárszavában a minden vállalkozást érintő létszámhiányról beszélt, mint a vasút előtt is álló legnagyobb kihívásról. Az üres álláshelyek betöltése és a képzett munkaerő megtartása elengedhetetlen, azonban ezt csak úgy tudja elérni a cégcsoport, ha a vasutas szakmákat mind erkölcsi, mind anyagi szempontból újra vonzóvá teszi. Ehhez versenyképes bért és megfelelő munkakörülményeket kell biztosítani. A feladatok tehát adottak, így a munkáltatóknak fel kell készülnie a már ismert és a közeljövőben esetlegesen felmerülő problémák kezelésére, hiszen csak így maradhat életképes és a modern kor elvárásainak megfelelő vállalkozás a Magyar Államvasutak.

A kormány központi szerepet szán a vasútnak a közösségi közlekedésben. A versenyképesség növeléséhez azonban folytatni kell az infrastruktúra korszerűsítését és emelni kell a szolgáltatás színvonalát, valamint összehangolt vonzó kínálatot kell nyújtani az utasoknak. Az előadók bemutatták a legfontosabb fejlesztési irányokat és az elérendő célokat.

Csépke András a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója rövid értékelés után a tovább lépés útjait mutatta be.

A hazai vasúti személyszállítási szolgáltatás állami kézben van, azaz a közszolgáltatási szerződés megkötése odaítéléssel történik. Ez azt jelenti, hogy a vasúti személyszállítás területén nincs verseny. Ugyanez a helyzet a V4-ek másik három országában, valamint Ausztriában és Németországban is, bár itt megtalálhatók a regionális szintű odaítélések is. Amiért azonban mindez nagyon lényeges az az, hogy a verseny kizárásával integrált szolgáltatás nyújtására van lehetősége a MÁV-START Zrt.-nek. A tulajdonos magyar állammal 2023-ig van közszolgáltatási szerződése a vállalatnak és a vasúti személyszállítás az erről szóló törvény hatálybalépésével intézményes jogi háttérrel rendelkezik.

A vállalat legfontosabb célkitűzése a társadalmi hasznosság gyors és hatékony növelése. Részletesen kifejtve, a szolgáltatások összehangolása, a szolgáltatások minőségének drasztikus mértékű növelése, a szolgáltatók belső együttműködése hatékonyságának növelése. Nagyon fontos, hogy a cég kilépjen a kínálati gondolkodásból és helyette inkább egy kínálat-és leginkább igényvezérelt gondolkodást, menetrendi koncepciót tegyen magáévá. Nagyon fontos továbbá odafigyelni az árérzékenységre, a piacra, ugyanis nem kevesebbre kell felkészülni, mint magára a piacnyitásra. Az integráció kapcsán a buszos közlekedéssel való szoros, összehangolt együttműködést kell a fókuszba emelni, amely alapvetően összehangolt menetrendet és egy jeggyel, illetve bérlettel történő utazást kell, hogy jelentsen. A MÁV-START-nak remek adottságai és képességei vannak ahhoz, hogy különböző koncepciók kidolgozásával vissza tudja szorítani a Volánokat azokban a térségekben, ahol nagy a párhuzamosság. Sajnos, a Mercedes esetében későn léptek Kecskemét térségében, azonban most új lehetőség nyílt a BMW Debrecenbe való letelepedésével. Ennek keretében, integrált szolgáltatással, a BMW gyár üzemi területén történő megálló építésével, a kapuig tudják majd szállítani a dolgozókat.

A vállalat saját szolgáltatásfejlesztéseinek körében a vezérigazgató kiemelte a távolsági szolgáltatások átalakítását, amely azt jelenti, hogy hamarosan minden második órában, kevesebb megállással, 160 km/h sebességgel, prémium osztállyal és fedélzeti büfészolgáltatással rendelkező IC vonatok fognak közlekedni. jelenleg egy 90 db-os sorozatgyártás elején tart a cég, az első saját gyártású, multifunkciós IC kocsi úton van Berlinbe, az Innotrans Kiállításra. Az IC kocsi kettő családbarát, szeparált fülkét tartalmaz és 8 db kerékpár szállítására biztosít helyet, emellett a mozgáskorlátozott utasoknak is kényelmes, könnyű felszállást tesz lehetővé.

A cég számára kiemelten fontos célközönség az elővárosi utasok közössége. Jelenleg 74 millió utast szolgálnak ki ezen a területen, amely a teljes utasszám 54%-át teszi ki és amely szám folyamatosan nő. Az elővárosi hálózat 68%-án közlekednek korszerű Flirt vonatok és 40 db-os keretmegállapodás született a „Kiss” emeletes, 600 férőhelyes motorvonatok beszerzésére, amelyből 15-öt már lehívtak és rendelkezésre áll a kormányzati támogatás további 8 motorvonat lehívására is.

Az értékesítési rendszer fejlesztése is kiemelt feladat. Jelenleg 116 jegykiadó automata található országszerte, de közel 500 darab jegyautomata vásárlására rendelkeznek EU-s támogatással. A Budapest-előváros és a teljes balatoni térség viszonylatában a teljes lefedettség a cél, azaz minden megállóban és állomáson jegykiadó automaták kerülnek elhelyezésre. A vállalat nagyon büszke az jegyértékesítési rendszerre, amelyet a MÁV-SZK Zrt. szakemberei fejlesztettek és a belföldi személypénztári vonalon megtörtént ennek kiterjesztése. Ezt követően, még ebben a hónapban, a nemzetközi jegypénztárakban is megtörténik majd a teljes átállás. A fedélzeten már jó ideje a JÉ-rendszerbe integrált eszközökkel valósul meg a munkavégzés, amelynek köszönhetően sokkal több információt szerzünk az utazási szokásokról, mint korábban. A Start által alkalmazott jegyértékesítési rendszer fogja alapját képezni annak az egységes, országos jegyrendszernek, amely a KTI gondozásában, egy projekt keretében kerül fejlesztésre.

Az árérzékenység, szolgáltatásfejlesztés témaköre vonatkozásában hangsúlyos problémaként merült fel a telekocsi rendszer, amely egyrészt a személyszállítási tevékenység körében jogellenes tevékenység, másrészt, veszélyes a személyes biztonságra. Ez év szeptember 30-án indul az az akció, amelynek a lényege, hogy korszerű Flirt vonatokkal szállítják majd vasárnaponként az utasokat a megyeszékhelyekről Budapestre, így demonstrálva a vasúti közlekedés előnyeit a telekocsi szolgáltatással szemben. Az akcióban szereplő vasárnapi vonatok ára, internetes vásárlás esetén kevesebb, mint 2000 Ft-ba kerül majd. Nagyon fontos, hogy ez az akció az adófizetők pénzét nem érinti.

Mindezen célkitűzések, feladatok elképzelhetetlenek megfelelő informatikai támogatás nélkül. A jelenleg alkalmazott többféle szoftver konszolidálására közel 4 Mrd Ft EU-s támogatást kapott a vállalat. A szerződés aláírása megtörtént, a szállító elkezdte a munkát és az új szoftver két modulból fog állni. Az egyik a járműgyártási és járműkarbantartási tevékenységet fogja támogatni, a másikkal pedig a munkavállalók munkaidőbeosztását fogják elkészíteni, illetve hatékonyabbá tenni annak érdekében, hogy a MÁV-START Zrt. a 21. sz. követelményeinek a lehető legjobban megfelelő szolgáltató lehessen.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.