2016. 09. 08. 17:40

A nemek közötti esélyegyenlőségért a közlekedési szektorban.

Európai viszonylatban a nők mindössze 22%-a dolgozik a közlekedési szektorban. Ez jóval alatta marad a gazdaság egészében tapasztalható nő szerepvállalás arányánál (46%). A közúti és a vasúti közlekedés a leginkább kiegyensúlyozatlan alágazat a maga 86%-os férfi munkaerő arányával.

Szintén jelentős a kiegyensúlyozatlanság az egyes alágazatokon belül a foglalkoztatás jellege szerint. Például a vasúti alágazatban a humánerőforrással kapcsolatos területen 60% a nők aránya, míg csak 3% a mozdonyvezetők között.

Minthogy a közlekedés területén a nemek közötti egyenlőség egy sorintézkedést tesz szükségessé, beleértve a gondolkodásmód megváltoztatását, a munkahelyi környezet fejlesztését, a tudatosság növelését, csak egy együttes uniós, nemzeti és vállalati szintű fellépések járhatnak sikerrel.

Az Európai Bizottság olyan szakpolitika kidolgozását tervezi, amely vonzóvá teszi a közlekedési ágazatban való munkavállalást a nők számára is. Ennek előkészítéseként a Bizottság konzultációt kezdeményezett a nemek közötti egyenlőség tárgyában.

A konzultációra a Vasutasok Szakszervezete is meghívást kapott.

A konzultáció során tájékoztatjuk a partnereket a hazai helyzetről, és ismertetjük véleményünket a témával kapcsolatban, valamint megtesszük javaslatainkat a szükséges szakpolitikai intézkedésekre.

Természetesen az európai reláció mellett célunk olyan tapasztalatok, javaslatok, megoldások keresése, amelyek rövid időn belül a hazai viszonyokban is jelentős javulást hozhatnak.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.