2018. 01. 14. 20:13

A vonatok ismét átvehetik az uralmat

A repülés korában ismét hasít a vasúti közlekedés. A vonatok néhány országban már olyan gyorsak, hogy képesek versenybe szállni a légitársaságokkal. Nagyon úgy tűnik, hogy a kötött pályás közlekedés ismét visszajöhet a divatban és egyre többen fognak vonatozni az elkövetkező években, ha a fejlődés üteme nem lassul. Az origo.hu cikke.

A repülés meglepő alternatívájává lépett elő a vasúti közlekedés az utóbbi időben, azonban eddig csak néhány államban vannak szupergyors vonatok. Európában és Ázsiában vannak már olyan útvonalak, amit gyorsabban lehet megtenni vonattal, mint repülőgéppel. Emellett ez a megoldás nem csak az utasok idegrendszerét, hanem a pénztárcáját is kíméli.

A vonatozás eddig az 1000 kilométernél rövidebb útvonalakon előnyt élvezett az utazók körében a repülőgépekkel szemben, viszont ennél nagyobb távolságnál, a többség már inkább a légitársaságokhoz fordult - állapította meg a Journal of Advanced Transportation.

A Beijing's Beihang University és a University of South Florida in Tampa is hasonló következtetésre jutott a 2017es évre vonatkozó tanulmányukban. Szerintük az utazásra fordított idő a kritikus pont, ha összehaasonlítjuk a különböző közlekedési formákat.

Egy európai tanulmányból kiderül, hogy a légitársaságok előszeretettel szerveznek járatokat olyan útvonalakra, amelyeket a vonatok bizonyítottan lassabban járnak be, mint a repülőgépek. A tanulmány azt támasztja alá, hogy ha az utazási idő és az ár is megegyezik, akkor a vonat vonzóbb megoldás az embereknek. Azonban ez nem minden esetben van így.

Az egyre gyorsabb és megfizethetőbb vonatok megjelenése Kínában, Japánban és Dél-Koreában megváltoztatták a légi- és a vasúti közlekedés versenyét. A szupergyors vonatok megjelenésével nem feltétlenül indítanak kevesebb járatot a légitársaságok arra a desztinációra.

Az újfajta vasútipar Kínában fejlődik a legnagyobb ütemben, és náluk van a világ legkiterjedtebb szupergyors vasúthálózata is.

Az egyik legforgalmasabb útvonalnak számító Peking-Sanghaj vonalon akár óránként 351 kilométeres  sebességgel is száguldhatnak a vonatok, ezzel pedig az 1247 kilométeres távot 4 óra 28 perc alatt képesek megtenni, évenkénti 100 millió utassal a kupékban.

Japánban a bullet train-nek becézett vonatok óránként 320 kilóméteres sebességre képesek, a legforgalmasabbnak számító Tokió - Osaka útvonal pedig 2 és fél óra alatt teljesíthető. Japán két legnagyobb légitársasága is kínál óránként induló járatokat e két város között.

Ebben az esetben nincs különbség az utazási időben, még akkor sem, ha a reptérre való érkezést, a check-int és check-outot, valamint a városközpontba való eljutást is hozzászámoljuk, ami gyakran az igazi különbséget eredményezi.

Kínában 2015-ben 910 millióan utaztak vonattal, repülővel pedig "mindössze" 415 millióan. Ezeknek az adatoknak a fényében nem meglepő tehát, hogy a vasútnak igazán Kínában van jövője. Sanghajban működik a világ egyik első, a mágneses lebegést kihasználó vonata is, amely óránként 430 kilométeres sebességre képes.

Kínai szakemberek szerint néhány év múlva az új technológia segítségével elérhetik a vonatok az elképesztő, óránkénti 600 kilométeres sebességet is, ezzel pedig jócskán elbillenne a mérleg nyelve a repüléstől a vasúti közlekedés felé.

Egy kínai mérnök professzor mesélte, hogy kezdetben nagyon drága volt a jegy Kínában a szupergyors vonatra, és ezért nem is volt igazán kereslet az utazás ezen formája iránt, viszont az utóbbi időben sokat csökkentek az árak.

Európában a London, Párizs és Brüsszel között közlekedő Eurostar az egyik leggyorsabb vonat. Évente 10 millió utast szállít. A legolcsóbb jegy ma 29 font, kezdetekben viszont még 79 fontot kellett kifizetni az utasoknak; ez is jól példázza, hogy milyen gyorsan csökkennek a jegyárak.

Az Egyesült Államokban az Acela számít a leggyorsabbnak. A vonat Bostont és New York-ot köti össze és 241 kilométeres óránkénti sebességre képes. Valószínűleg azonban ennyivel nem megy, mivel az elavult és rossz sínek miatt a legtöbbször az óránkénti 160 kilométeres sebességet sem éri el, gyakran még a sínek menti autópályákon haladó kocsik is lehagyják.

És mi lesz Magyarországon?

Hazánkban 2019-ben érkeznek a Stadler Bussnang AG, KISS névre hallgató emeletes kocsijai, amiket Stadler FLIRT motorvonattal is össze lehet majd kapcsolni. A MÁV 40 darab olyan nagykapacitású, emeletes motorvonatot vásárolt, amelyek nagyjából 600 utast szállíthatnak majd,  és wifivel, valamint klímával is fel lesznek szerelve. Szakértőnk szerint hazánkban jelenleg a legnagyobb vonatsebesség óránként 160 kilométer, méghozzá a Budapest-Bécs vonal magyar szakaszának bizonyos részein.

fonodo.reblog.hu szakértője, Tevan Imre szerint a jövőben az óránkénti 200 kilométeres sebesség is elérhető, de úgy gondolja, hogy 5 éven belül ez még nem fog megvalósulni. Hozzátette, hogy a környező országokhoz viszonyítva - Ausztriát leszámítva - a hazai vonatok sebessége átlagosnak mondható.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.