2016. 12. 20. 12:03

Az Európai Parlament elfogadta a 4. Vasúti Csomagot

Az Európai Közlekedési Szakszervezet (ETF) sajnálatát fejezi ki, hogy az Európai Parlament elfogadta a 4. Vasúti Csomagot.

2016. december 14-én az Európai Parlament plenáris ülésen fogadta el a 4. Vasúti Csomag politikai pillérét. Az ETF úgy véli, hogy az elfogadás egyben azt jelenti, hogy további szociális dömpinggel kapcsolatos gyakorlatok fognak megjelenni az Európai Vasúti Ágazatban.

„Az ETF helyteleníti az Európai Parlament végső szavazását a 4. Vasúti Csomagról. A döntés egyszersmind az európai szociális modell felbomlását is jelenti” – mondta a szavazás kapcsán Sabine Trier, az ETF főtitkár-helyettese.

Az ETF továbbra is biztosítani fogja a vasutas munkavállalók jobb védelmét valamint az utasok számára a magas színvonalú közszolgáltatásokat. „Eltökéltek vagyunk, hogy fenntartsuk a nyomást a döntéshozókon és továbbra is mobilizálni fogjuk tagszervezeteinket, hogy küzdjenek a szociális dömping különböző gyakorlataival szemben és támogassuk a szociális Európát!” – fűzte a szavazáshoz Guy Grievelding, az ETF Vasúti Szekció elnöke.

24 szavazat volt a különbség az igenek és nemek között és további 23 képviselő tartózkodott a szavazás során. A szavazás eredménye egyértelműen azt mutatja, hogy mennyire megosztó ez a szabályozás az európai vasúti ágazat egészét tekintve.

A módosított szabályozás nem javítja a vasúti szolgáltatások minőségét és a versenytárgyalás során a munkavállalók védelme egy alapvető feltétel az ETF számára. Az ETF tisztességes versenyt követel az alacsonyabb szintű munkafeltételek helyett!

Mint ismeretes a negyedik vasúti csomagban szerepel egy olyan javaslat is, amelynek értelmében 2019 decemberétől a belföldi vasúti személyszállítás piacát meg kell nyitni az új társaságok és szolgáltatók előtt. A különböző vállalkozások a meglévőkkel versengő szolgáltatásokat kínálhatnának – ilyen lehet például új járat üzemeltetése egy adott útvonalon –, vagy ajánlatokat tehetnének a vasúti közszolgáltatási szerződésekre kiírt versenypályázatok keretében. A javasolt módosítások értelmében az Unióban a vasúti közszolgáltatási szerződéseket kötelező lenne versenypályázaton odaítélni.

Ez azonban komoly veszélyeket hordoz magában a magyar vasutasokra nézve.

Azért, hogy ezt a döntéshozók is átlássák, a Vasutasok Szakszervezete az Európai Parlament magyar képviselőihez fordult a tervezet elutasítása érdekében.

A képviselőknek írt levelünk itt elolvasható.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.