2020. 02. 19. 21:20

Bértárgyalás: a VSZ nem vár tovább

Akár önállóan, a többi szakszervezet nélkül is kollektív munkaügyi vitát kezdeményez az érintett munkáltatóknál a Vasutasok Szakszervezete, amennyiben záros határidőn belül nem tesznek korrekt bérajánlatot. Az elnökség a sztrájk előszobájának számító nyomásgyakorlásra azért adott felhatalmazást az elnöknek, mert a bértárgyalásokon „kialakult helyzet nem szolgálja” a tagok érdekeit.

Megelégelte a Vasutasok Szakszervezete az érdemi bértárgyalások hetek óta tartó halogatását, ezért az elnökség úgy döntött: felhatalmazza az elnököt, Meleg Jánost, hogy egyeztessen a többi érdekelt szakszervezettel, s kezdeményezzenek közösen kollektív munkaügyi vitát a munkáltatónál.

A VSZ elnöksége azonban még ennél is továbbment: felkérte az elnököt, hogy a VSZ ezt a nyomásgyakorlást akár önállóan, a többi érdekvédő nélkül is kezdeményezze. Mint ismert, a kollektív munkaügyi vita a sztrájk előszobájának, de mindenképpen az első hatásos nyomásgyakorlásnak számít, amellyel a szakszervezet hivatalosan is jelzi a munkáltatónál, hogy elfogyott a munkavállalók türelme. 

Az elnökség erről azt követően döntött, hogy értékelte a MÁV - csoport és a Rail Cargo Hungaria 2020. évre vonatkozó bértárgyalásait, s megállapította, hogy „a tárgyalásokon kialakult helyzet nem szolgálja tagjaink érdekeit”.

Szintén a bértárgyalásokról, a lehetséges nyomásgyakorló eszközökről nyilatkozott Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke a Klub Rádióban, amelyt ITT meghallgatható.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.