2019. 10. 08. 12:19

Búcsúzunk Nagy Ferenctől

Megdöbbentő és felfoghatatlan, hogy ismét kevesebbek vagyunk egy kollégával, baráttal. 64 éves korában, a megszolgált, békés nyugdíjas évekre készülve elhunyt Nagy Ferenc.

Nagy Ferenc 1975. óta volt a Vasutasok Szakszervezetének tagja. 1986-tól több tisztséget töltött be. Képviselte tagjait bizalmiként, titkárként, Területi Képviselet vezető-helyettesként és VSZ Választmánya tagjaként. 20 évig vezette SZB titkárként a VSZ Debrecen TEB alapszervezetét. Ferenc fokozott figyelmet fordított a tagsággal való személyes kapcsolattartásra, végig kiemelkedően, felkészülten, a kollégák legnagyobb megelégedésére végezte a feladatát. Jelentős részt vállalt a VSZ érdekvédelmi céljainak megvalósításában, kollégáival, véleményekkel, javaslatokkal segítette a Debreceni Területi Képviselet és a TEB Szakmai Képviselet munkáját.

A VSZ vezető testületei és tagsága mindig számíthatott a szakértelmére és segítségére.

Vezetése alatt az alapszervezet kiemelkedő érdekvédelmi és közösségi munkával 2004. évben elnyerte a VSZ Elnöksége Dicsérő Oklevél kitüntetését.

Nagy Ferenc a Vasutasok Szakszervezetében végzett példamutató munkájáért 1998-ban a VSZ Elismerő Oklevél kitüntetést, 2005-ben a VSZ Arany Jelvény kitüntetést, majd 2018-ban Az Év Alapszervezeti Titkára elismerést vehette át.

Feri az év végi nyugdíjas búcsúztatójára készült és a nyugdíjas évek tartalmas eltöltését tervezte, de ebben betegsége megakadályozta.

EMLÉKÉT SZERETETTEL MEGŐRIZZÜK!

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.