2019. 10. 22. 09:00

FIGYELEM, BESZÁLLÁS! MIKULÁS EXPRESSZ INDUL IDÉN IS A VASÚTTÖRTÉNETI PARKBA

Idén a Nickelodeon és a Vasúttörténeti Park közösen jegyzi majd a már közel 20 éves eseményt, a Mikulás Expresszt! A karácsonyi díszekbe öltözött gőzös idén decemberben is végig pöfög a Nyugati pályaudvart és a Vasúttörténeti Parkot összekötő útvonalon, ebben az évben is az egyik legkülönlegesebb Mikulás programot ígérve a családoknak.

A Mikulás Expressz nem csupán a közel két évtizedes töretlen népszerűsége, de egyedi megvalósítása miatt is vált az egyik legizgalmasabb családi programmá hazánkban. Évről évre egyre népszerűbb a program, amelyet idén a Nickelodeon csatornával közösen valósít meg a Vasúttörténeti Park.

Valódi mesevilágot varázsolnak a gyerekek számára, ráadásul egy programon belül egyszerre nyújtja az utazás élvezetét, egy remek koncert hangulatát és persze az autentikus Mikulás – élményt! Idén az esemény december 6-tól 8-ig, péntektől vasárnapig tart majd.

Már tradíció, hogy a vonat a Nyugati pályaudvartól indul, úticélja pedig a Vasúttörténeti Park, ahol Várkonyi Ferenc varázslatos interaktív műsora várja a gyerekeket, no és persze Mikulás elmaradhatatlan manói!

A hangulatot természetesen maga a Mikulás látogatása koronázza meg, aki szebbnél-szebb csomagokat oszt majd ki a gyerekeknek. Az év egyik legkiemelkedőbb, és legsokoldalúbb gyermekműsora rengeteg interaktív és kézműves programot tartogat, amelyek mellett a meglepetések sem maradhatnak el.

Idei újdonság, hogy a rendezvény ideje alatt a méltán népszerű kerti vasút is üzemelni fog, sőt a vendégek ingyenesen ülhetnek fel rá és zötyöghetnek egy kört a szép téli tájban gyönyörködve.

„A Mikulás ünnepségeken minden felnőtt kicsit gyerekké válik, mindenki átérzi az önfeledt öröm és játék hangulatát. Örülök, hogy a Mikulás Expresszt minden évben megvalósíthatjuk, hiszen számunkra is inspiráló a sok mosoly és a boldog családok látványa. Bízom benne, hogy az idei program is népszerű lesz a gyermekek és felnőttek körében egyaránt!” – mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park parkvezetője.

A Mikulás Expressz indulási időpontjai:

I. Előadás: december 6. péntek délelőtt

Vonat indul a Nyugatiból: 9:55     Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

II. Előadás: december 6. péntek délután

Vonat indul a Nyugatiból: 14:25     Vonat visszaindul a Parkból: 17:26 

III. Előadás: december 7. szombat délelőtt

Vonat indul a Nyugatiból: 9:55     Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

IV. Előadás: december 7. szombat délután

Vonat indul a Nyugatiból: 14:25     Vonat visszaindul a Parkból: 17:26  

V. Előadás: december 8. vasárnap délelőtt

Vonat indul a Nyugatiból: 9:55     Vonat visszaindul a Parkból: 13:03  

VI. Előadás: december 8. vasárnap délután  

Vonat indul a Nyugatiból: 14:25     Vonat visszaindul a Parkból: 17:26

A jegyek október 18-tól online megvásárolhatók a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon, illetve október 18-a és október 27-e közötti időszakban a Vasúttörténeti Park nyitvatartási idejében, a főbejárati pénztárában. 

A vonatjegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 3.990 Ft/fő. A sétálójegyek ára felnőttek és gyermekeknek egységesen 2.990 Ft/fő.

További információ: http://www.vasuttortenetipark.hu/

Kontakt: marketing@vasuttortenetipark.hu

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.